Ezek a programok nélkülözhetetlenek a táblagépedről

Frisss/phonefanatics - fotó: microsoft, google • 2017. február 10., péntek •
Aki az ingyenes applikációkat választja, reklámoktól hemzsegő felületekkel találkozhat.
Ezek a programok nélkülözhetetlenek a táblagépedről

Hogy szükség van-e világunkban a táblagépekre? Ez a kérdés bizony sokakat foglalkoztat. Ugyanis a technikai újításoknak, fejlesztéseknek köszönhetően ma már nagyon jól felszerelt telefonokat vásárolhatunk. Ez az egyik érv, amely a hordozhatóságot jelenti. A laptopok és netbook pedig lefedik azt a részt, amelyet a mobilkészülékek nem tudnak, illetve nem bírnak.

Mégsem mondhatjuk, hogy a táblagépek kora lejárt. Éppen ellenkezőleg! A legfrissebb kimutatások szerint a mobiltelefonokhoz hasonló emelkedést mutatja a tablet is. Nem hiába, a mai kor gyermeke, már születése pillanatában ért ezekhez a kütyükhöz. Nézzük, hogy mely applikációk nélkülözhetetlenek, ha táblagéppel rendelkezünk.

Google Drive suite
Egy igazán ütős kis csomag, hiszen a mobil és tablet applikációt is magában foglalja. A Google Drive, a Google Docs és a Google Photos mellett ugyanúgy készíthetünk jegyzeteket is. Érdemes megfontolni a letöltését ugyanis 15 GB ingyenes tárhelyet is kapunk, amely elegendőnek tűnik hosszú időre. A felhőszolgáltatás amúgy is nagy népszerűségnek örvend, hiszen a világ bármely táján járunk, könnyedén elérhetjük a legszükségesebb dokumentumokat.

 

Adobe applikációk
Igazán sokoldalú programcsaládról beszélünk, hiszen a képszerkesztés magasiskoláját köszönhetjük a fejlesztőknek. Elég, ha csak a Photoshopra gondolunk. Ezen kívül pedig megtalálható az Adobe szakembereinek köszönhetően a Lightroom Mobile, az Illustrator Draw vagy épp a Color CC. napestig lehetne válogatni. Gépigényének köszönhetően sokkal gyorsabban nyit meg képeket, mint sok más hasonló program. Egyébként nem csak szerkeszteni tudjuk a fotókat. Vágási Ferit idézve sok más csodát is csinálhatunk: grafikákat, terveket és rajzokat tervezhetünk. Más kérdés, hogy kényelmi szempontokból biztosan az asztali gépen készítenénk el ezeket.

 

LastPass
Bizonyára mindenki ismeri azt a felhívást, amelyet minden oldal hirdet: ne használjunk több fiókhoz, ugyanazt a jelszót. Igen ám, de ki tudja mindezt megjegyezni? Elég egyetlen karakter, nagy-, kisbetű és máris kizárjuk magunkat az adott oldalról. Ebben segít a LastPass! A mesterjelszavunk segítségével kezelhetjük az oldalak hozzáféréseit. Ugye milyen csábító? Egyetlen jelszóval beléphetünk minden oldalra. Nem véletlenül keresett, és nem csak a tabletezők köreiben.

Zedge
Néha kell egy kis kikapcsolódás, szórakozás. Ebben nyújt segítséget ez az applikáció. Háttérképet és csengő, illetve üzenetjelző hangot is letölthetünk, ugyanakkor játékok között is csemegézhetünk. Igazán sokoldalú alkalmazás, amelyet táblagépre és mobiltelefonra is telepíthetünk. Egyetlen hátránya, hogy különböző hirdetések bukkannak fel, amely rontja az látványt.

 

CamScanner
Ha otthon vagyunk, vagy épp a munkahelyen, akkor is tökéletes választás lehet a CamScanner. Enyhe angoltudással rendelkezők már kitalálták, hogy ez a program tökéletes alternatívát nyújt, ha elromlott a szkennerünk. A tablet kameráját felhasználva néhány pillanat alatt digitalizálni tudjunk papírjainkat, fényképeinket, mindazt, amire szükségünk van. Ugyanakkor nyomtatásnál is segítségünkre van. A megszerkesztett dokumentumokat vezeték nélküli kapcsolattal küldi tovább a megfelelő készülékre.

közösség

további frisss

lap tetejére