Európai körülmények az Illés Akadémián: már ,,csak” focizni kell

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2015. augusztus 31., hétfő •
A 2007 óta működő Illés Akadémia kiszolgáló épülete az átépítés és a bővítés eredményeként méltóvá vált az akadémián folyó szakmai munka minőségéhez. Az elit akadémián történt fejlesztés az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) harmadik ütemében, 105 millió forintból valósult meg.
Európai körülmények az Illés Akadémián: már ,,csak” focizni kell

Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester is meggyőződött arról, hogy az Illés Akadémián immár európai körülmények között készülhetnek a szombathelyi fiatalok. A bejáratnál elcsípett egy kis dekázás és labdadedikálás után a helyi közélet képviselői megtekintették az IVS3 projekt eredményeit. A politikusokat Illés Béla névadó-tulajdonos kalauzolta, honlapunknak pedig Gyimesi Csaba létesítményvezető segített az ismerkedésben.

Az alapterület megnövelésével 584 m2-es lett az épület, melyben 5 új öltözőt is kialakítottak. Az impozáns keleti szárnyban emeletráépítéssel irodákat és közösségi teret hoztak létre, a felújítás során elvégezték a szükséges gépészeti és villamossági felújításokat is, valamint 15 autó számára parkolót is építettek.

Gyimesi Csaba a frisss.hu-nak a helyszínen elmondta, hogy 105 millió forintos forrásból létrehozott 300 m2-es fogadóépület két szintjén irodákat alakítottak ki, illetve az öltözőket is kibővítették, így a teljes hasznos terület 584 m2-es lett, amelybe így már 5 öltöző, 2 vizesblokk és egy koordinációs terem is beletartozik.

A létesítményvezető hozzátette, hogy ezáltal a szakmai munka minőségére fejlődött a logisztika, és az épület is. A sportrajongók előtt bizonyára ismert, hogy 2010-ben szerezte meg az elit akadémia minősítést az Illés Akadémia, ezért is volt már nagyon időszerű az infrastruktúra, a háttér fejlesztése. A projekt keretében utolértük a szakmát, hiszen most már európai körülmények között készíthetjük fel a fiataljainkat.

A frisss.hu a helyszínen azt is megtudta, hogy jelenleg 170 akadémista és 130 óvodás korú lurkó, azaz napi szinten mintegy 300 gyermek készül fel a labdarúgás fortélyaira. Ezzel nem fejeződik be az Illés Akadémia modernizációja, a tulajdonosoknak és az üzemeltetőknek mindig újabb és újabb terveik vannak, most éppen további pályákat és egy további öltözőépületet szeretnének építeni.

A fejlesztés az ,,Új Városliget építése Szombathelyen” című NYDOP-3.1.1/B1-13-k-2013-0007 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére