EPCOS sebességgel kezdődött új időszámítás Szombathelyen

SzR-HCs • 2015. május 23., szombat •
Kulcs nélküli nyitást és indítást lehetővé tevő elektronikai eszközöket, automatikus távolsági fényvezérlőt, optikai parkolást segítő és sávelhagyásra figyelmeztető rendszereket, valamint különféle táblafelismerőket is fejleszt és gyárt a nemzetközi TDK-csoporthoz tartozó szombathelyi EPCOS. A Csaba utcai komplexumban Magyarországon egyedülálló, látványos hologramos 3D-s vetítésben mutatták be a fejlesztés eredményeit, amelyeknek révén mintegy 220 munkahely jön létre. Ez az egyik legjelentősebb európai elektronikai fejlesztő- és gyártóbázis két évtizedes szombathelyi történetének legnagyobb volumenű, 10,5 milliárd forintos beruházása.
EPCOS sebességgel kezdődött új időszámítás Szombathelyen

A gyárátadó ünnepség egy igazi ŐSBEMUTATÓval vette kezdetét, a Totalcar munkatársai, Bazsó Gábor és Winkler Róbert beszabadult a gyárba és néhány kamera segítségével elkészítették ,,A jövő okos autói Szombathelyről indulnak" című kisfilmet, melyből szinte mindent megtudhattunk a holttérfigyelőről, a kulcs nélküli indításról, a sávfigyelő rendszerről, az okos kulcsról (elemes), az eszközök közötti kommunikációról, de kiderült a tekercselés, az induktivitás, a tokozás, és a mechanikai védelemmel való ellátás lényege is. Arról is meggyőződhettünk, hogy amennyiben az autós elhagyná a sávot, akkor a rendszer megrezgeti a kormányt.

Ezt követően Takács Balázs, az EPCOS ügyvezető igazgatója külön köszöntötte a megjelenteket, majd hozzátette: a vállalat munkatársai 20 éve azon munkálkodnak, hogy sikeres legyen a cég, illetve, hogy a jövő autóalkatrészei Szombathelyről kerüljenek majd ki.

Az átadó ünnepség azzal a másfél perces video-összeállítással folytatódott, mely összefoglalta az elmúlt másfél év történéseit, az építkezésekről, a beruházásokról láthattunk képeket, és megtudtuk, hogyan készült el Szombathely legújabb autóelektronikai fejlesztő- és gyártóközpontja.

Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselőjének beszédéből megtudtuk, hogy erősen kötődik ehhez a céghez, hiszen a nagymamája is a cég korábbi telephelyén, a régi Remixben dolgozott.
Szükséges volt az átköltözés, ki kellett hozni a gyárat ide, az ipari parkba. Ehhez kellett egy nagyszerű terv, elhatározás, és a magyar állam támogatása is, mely 3 milliárd forintos adókedvezményt biztosított a cégnek. Egyébként ezt a forrást is beforgatták a 10 milliárdos beruházásba - tette hozzá a térség országgyűlési képviselője.

A miniszter kiemelte: gyakorlatilag nincs munkanélküliség, sőt, minőségi munkaerő-hiány van. Ez egy olyan történet, mellyel mindenki nyert. Nyert a város is, hiazen jutányos áron vásárolhatta meg a telephelyet, idekapcsolta az ősszel induló duális mérnökképzést, mely a térség talán legnagyobb vállalkozása lesz. A több tényezős együttműködés eredményeként nyertek az emberek isaz új munkahelyek létrehozásával.

Ezt követően ,,A fejlődés irányai, az EPCOS jövője" – címmel Joachim Zichlarz, az EPCOS Igazgatótanácsának elnöke méltatta beruházást és annak jelentőségét.
Erős, versenyképes telephely ez, mely az ipari elektronika területén imponáló fejlődést mutat. Az állam és a város is jelentősen támogatta azt, hogy 32 millió Eurót invesztáljunk ebbe a projektbe, ami azért is örvendetes, mert ekkora beruházás még nem volt a cég történetében - emelte ki a cégvezető, aki azt is hozzátette, hogy ezzel a fejlesztéssel immár összesen 50 ezer m2 területen több mint 20%-kal akarják az árbevételt növelni.

Az impozáns ünnepség végén, pontban 11 órakor, az EPCOS elektronikai fejlesztő- és gyártóközpont átadásán a klasszikus szalagátvágás helyett Joachim Zichlarz (EPCOS AG CEO), Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője és dr. Norbert Hess, az EPCOS AG igazgatótanácsának tagja közreműködésével jelképesen elindult az új EPCOS-időszámítás Szombathelyen.

Az autóelektronika szerepe nő 

A szombathelyi TDK fejlesztő és gyártóközpont a helyben készülő és részben itt is fejlesztett alkatrészkínálatát különösen innovatív terméktípusokkal bővíti, és ennek során még erősebben fókuszál az autóelektronikai lehetőségekre, miközben kiaknázza több autóipari beszállító és gyártó cég földrajzi közelségét. Az autóipari felhasználásra készülő termékek részaránya a jelenlegi 30 százalékról több mint 50 százalékra nő. A felhasználási területek a gépjárműveknél többek között az automatikus távolsági fényvezérlő, az optikai parkolást segítő, sávelhagyásra figyelmeztető, ráfutás megelőző rendszerek, különféle táblafelismerők, illetve a komfort nyitás és indítási rendszerek részei. Az is elhangzott, hogy az elektromobilitás jövőbe mutató piacát is meg tudjuk majd hódítani a Szombathelyen folyó innovációs tevékenységnek köszönhetően“.

 


Több mint 200 új munkatárs
A dolgozói létszámot tekintve a szombathelyi EPCOS a TDK Konszern legnagyobb telephelye Európában. „Cégünk a régió egyik legnagyobb munkáltatója“, mondta Takács Balázs, az EPCOS Kft. ügyvezető igazgatója. „A fejlesztés révén mintegy 220, részben magas képzettséget igénylő munkahely jön létre, többek között villamos- és gépészmérnökök, folyamat-, karbantartó, minőségbiztosítási mérnökök, valamint termelésben dolgozó technikusok és szakmunkások számára.“ A már jelenleg is közel 100 fős kutatás-fejlesztési részleg szintén tovább bővül. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére