Elindult a Magyar Falu program útfelújítási munkálatainak első üteme!

frisss • 2019. augusztus 06., kedd •
Vas megyében két útszakaszon is munkához láttak.
Elindult a Magyar Falu program útfelújítási munkálatainak első üteme!

A Magyar Falu Program keretében éves szinten, országosan 50 milliárd forint értékben 89 szakaszon, mintegy 250 kilométeren valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett országos közúthálózaton a napokban ütemezetten megindításra kerültek a program első ütemében szereplő beruházások.

Az országos közúthálózaton 2010 óta összesen mintegy 5500 kilométernyi út újulhatott meg, csaknem 690 milliárd forint értékben. A felújítások a következő években is kiemelt prioritással folytatódnak, ugyanis a Magyar Állam központi, költségvetési forrásokból, a Magyar Falu Program keretében éves szinten 50 milliárd forint értékben indított el olyan útfelújítási programot, amely elsősorban a mellékutak helyreállítását célozza meg. Ezzel a vidék népességmegtartó képessége szempontjából kiemelten fontos összekötő- és bekötőutak rendbetételére lesz lehetőség, amely a későbbiekben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési és fenntartási feladatait is megkönnyíti majd.

A Magyar Falu Programban szereplő beruházások első ütemében összesen 89 szakaszon vonulhatnak fel a kivitelezők, melynek során a következő hónapokban, az egyes projektek esetében, a munkák nagyságrendjétől függően 30-tól 180 napos átfutási idővel végezhetnek a szakemberek a teljes körű felújítási munkákkal csaknem 250 kilométernyi szakaszon. A projektek összértéke meghaladja a nettó 23 milliárd forintot. Az ország mind a 19 megyéjében lesznek útfelújítási munkák, a projekteket összefoglaló térkép és projektlista elérhető a Magyar Közút Nonprofit Zrt. weboldalán, a www.kozut.hu-n, ezen a linken: https://internet.kozut.hu/magyar-falu-program/

Általánosságban az egyes projekteknél elmondható, hogy a szükséges helyeken új alapréteget építenek be a szakemberek, a lokálisan teherbírását vesztett felületeken a rossz burkolatot elbontják és új teherbíró pályaszerkezetet építenek be a kivitelezők. A pályaszerkezet cseréket követően kiegyenlítő réteg beépítésével a meglévő burkolat egyenetlenségei kerülnek megszüntetésre, majd erre a felületre új kopóréteget terítenek. A szakemberek az út menti területeken is elvégzik a szükséges munkákat, például az árkok tisztítását, a vízelvezetést is helyreállítják, új közlekedési táblákat helyeznek ki és a projekt végén az új kopórétegre természetesen új burkolati jelek is kerülnek. A munkálatok általában félpályás korlátozás mellett valósulnak meg, így a közlekedőknek érdemes lesz az egyes beruházásokról és az aktuális forgalmi helyzetről tájékozódni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál vagy a www.utinform.hu oldalon.

közösség

további frisss

lap tetejére