Éles helyzetben, nyomás alatt

SzR-HE • 2015. szeptember 18., péntek •
Egy fogorvosi rendelő vízellátását kellett úgy biztosítani, hogy a szerelés során minimális legyen csak üzemkiesés – tudtuk meg azon az országos versenyen, amelyen húsz víziközmű szolgáltató csapat 80 versenyzője mérte össze tudását.
Éles helyzetben, nyomás alatt

A Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz) és a Vasivíz ZRt. szeptember 17-18-án rendezte meg a víziközmű ágazat egyik legrangosabb eseményeként számon tartott Országos Víziközmű Szerelőversenyt. 

Az elméleti és gyakorlati feladatokkal kapcsolatban Krenner Róbert versenybíró, a Vasivíz vízszolgáltatási főmérnöke, aki a verseny egyik főszervezőjeként a helyszínén honlapunknak elmondta, hogy az ország legjobb csapatainak olyan feladatkombinációt kellett megoldani, amely életszerű és a mindennapok során is előfordul. 
A gyakorlati feladatot élesben, nyomás alatt kellett elvégezni úgy, hogy közben három ingatlan vízbekötését kellett 2 óra alatt úgy átalakítani, hogy az a jogszabályoknak, és a szakmai igényeknek is megfeleljen, emellett a fogyasztói igényeket is kielégítse. Több trükköt, hibát is elhelyeztünk a csapatok figyelmének elterelése érdekében. A szombathelyi országos verseny során egy fogorvosi rendelő vízellátását kellett úgy biztosítani, hogy minimálisan legyen csak üzemkiesés – tette hozzá a főszervező.

A verseny második napján, az elméleti feladat során 50 kérdésből álló tesztsort töltöttek ki a csapattagok. A két feladat összesítése adja a végeredményt, a gyakorlati feladatok során 200, az elmélet során pedig 100 pontot szerezhettek a csapatok. 

Csütörtök este, a Fedett Uszodában különleges játékos verseny keretében a résztvevők papírhajókat építettek, amellyel a vízre szállást követően gyorsasági feladatot teljesítettek a hajó süllyedéséig. A verseny eredményhirdetéséről honlapunkon hamarosan beszámolunk.

 

kapcsolódó galéria


kapcsolódó cikkek

közösség

további frisss

lap tetejére