Elektromobilitás: Tesla-gyár lesz Magyarországon?

Szita Róbert • 2015. október 07., szerda •
A külügyminisztérium szerint a magyar diplomácia már fél éve azon dolgozik, hogy a világ egyik leginnovatívabb autógyártója, a Tesla Magyarországon terjeszkedjen. Hollandia után Szlovákiában vagy hazánkban lehet újabb európai Tesla-gyár.
Elektromobilitás: Tesla-gyár lesz Magyarországon?

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a brit Financial Times pénzügyi napilapnak szeptember végén nyilatkozta, hogy további növekedésre és terjeszkedésre, újabb gyártóbázisok létrehozására lát Európában lehetőséget.
Ezután már egyáltalán nem volt meglepő, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az M1-en kedden már arról beszélt, hogy fel kell készülni a Tesla európai gyárépítésére, térhódítására, majd hozzátette: a magyar diplomácia már fél éve dolgozik azon, hogy kapcsolatot építsen ki a világ egyik leginnovatívabb autógyártójával. A szaktárca pedig már azt is kiderítette, mikor és mire lenne szüksége a Teslának.

Diplomata-lobbi
Az első lépést Szemerkényi Réka magyar nagykövet tette meg március végén, amikor ellátogatott Kaliforniába, a Tesla központjába. Egy hónappal később Szijjártó Orsolya hágai nagykövet – nem rokona a miniszternek - a szerk. - találkozott az európai összeszerelő üzem vezetőjével. A diplomata a menedzserek finom utalásaiból tudta meg, hogy a Tesla autók tervezett olcsóbb, várhatóan mintegy 10 millió forintnál kevesebb összegbe kerülő tömegszériája igényelni fog újabb összeszerelő üzemeket, így a közép-kelet-európai térség elhelyezkedése miatt “logikus helyszín lenne”. Ez azonban a minisztérium szerint legkorábban 2016-ban merülhet fel az európai eladások felfutásának függvényében. 

Szijjártó Péter a beérkezett információk alapján utasítást adott Czakó Judit New York-i külgazdasági attasénak arra, hogy egy célzott céglátogatást szervezzen a céghez, figyelembe véve, hogy a jövő év elején elkezdhetik esetleges további európai gyártási központjuk helyszínének kiválasztását.

Hollandiában már gyártják
Európában, a hollandiai Tilburgban létesített gyárban a Tesla S sedan modellt készítik. A tervek szerint hetente 450 autó gördülne ki az üzemből, amit ezerre lehet maximálisan felfuttatni. Az egyelőre még veszteséges Teslának a hollandiai az első külföldi gyártóbázisa. A tavaly 35 ezer elektromos autót gyártott amerikai cég 2020-ig világszerte félmillióra tervezi feltornászni a termelését. Tilburgot Rotterdam közelsége teszi ideális helyszínné.

A Tesla, a státuszszimbólum
Musk öt évvel ezelőtt alapította az elektromos autókat gyártó Tesla Motorst, és eddig mindössze két modellt dobtak piacra, a Tesla Roadster sportkocsit és a Model S luxusszedánt – utóbbiból már több mint 75 ezret értékesítettek. A harmadik, Model X elnevezésű autót mostanában kezdik szállítani. A Tesla hamar ismertté vált, mert e cég gyártott először olyan elektromos autókat, amelyek sebességben és teljesítményben felveszik a versenyt a csúcskategóriás autómárkákkal is, és a hatótávolságuk is elfogadható (a Model S nagyobb akkuval szerelt változata 426 kilométert képes menni egy töltéssel).

A Tesla az elektromos autók Lamborghinije, státusszimbólum. Hiába ért azonban Musk a média nyelvén, autói nem fognak világot váltani. A Model S példányai Magyarországon csak magánúton importálva kaphatók, áruk eléri a 35 millió forintot is.

A piac
Elemzők szerint a Tesla elektromos autóinak több mint a felét az amerikai piacon értékesíti, harmadát Európában, Kínában mindössze 10 százalékot adnak el. Európában a Tesla modellek a skandináv országokban a legnépszerűbbek, azon belül is különösen Norvégiában kelendőek. Hazánkban tíznél kevesebb Tesla rója az utakat.  

 

közösség

további frisss

lap tetejére