El Classico: a Real hármat lőtt a katalánoknak

SzR • 2014. október 25., szombat •
Annak ellenére, hogy jól kezdett a Barcelona, Neymar révén már a 4. percben vezetést szereztek, ám C. Ronaldo tizenegyesből szerzett gólja nagyon jól jött lélektanilag a Real Madridnak. Aztán a második félidőben azt láthatta a több mint nyolcvanezer kilátogató szurkoló, hogy szinte csak a fővárosiak voltak a pályán és Pepe, majd Benzema góljaival be is biztosították a hazai győzelmet. A katalánok mestere, Luis Enrique a meccs után sportszerűen nyilatkozott, amikor elmondta, hogy ,,a vereség világossá tette, hogy van olyan jó csapat a Real Madrid, mint a Barcelona; sőt, szombat este még jobb is volt".
El Classico: a Real hármat lőtt a katalánoknak

A gigászok mérkőzése gigantikus iramban kezdődött. A Barcelona és a Real Madrid is hamar gólt akart szerezni, ez végül a vendégeknek sikerült: a 4. percben Suarez keresztlabdáját Neymar levette, megtolta, és a kapuba vágta, 0-1!

Az első félidő derekán aztán összeszedte magát a Real, aminek meg is lett az eredménye: egy baloldali beadásba Pique a földön becsúszva beleütött, a játékvezető teljesen jogosan 11-est ítélt. A labda mögé Cristiano Ronaldo állt és kíméletlenül a kapuba helyezett, 1-1! A Barca 754 perc után kapott gólt a ligában, az idén ez volt az első, amit rúgtak nekik.

A szünet után Pepe volt a főszereplő: egy szögletet követően tökéletesen érkezett középen és Bravo kapujába bólintott, 2-1! 

A harmadik, mindent eldöntő gólt Iniesta egyéni hibája döntötte el. Isco hozott el egy labdát a bal szélen, a középen üresen felfutó Ronaldóhoz passzolt, aki kitette a labdát James elé, ő a védelem mögé játszotta azt, épp Benzema lábára, aki a kapufa segítségével szerezte meg csapata harmadik gólját, 3-1! 

közösség

további frisss

lap tetejére