Egyenruhás esküvő kardok alatt

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. május 14., szombat •
Igazi látványosságra lehetett figyelmes az a járókelő, aki a hétvégén megpillantotta a szombathelyi Városháza előtt, a polgári esküvőről katonai tiszteletadás mellett kivonuló fiatal párt. Az altatóorvosként dolgozó Antalovits Zsófia és a büntetés-végrehajtásnál szolgálatot teljesítő Németh Miklós százados kardos esküvőt tartott.
Egyenruhás esküvő kardok alatt

Nagy volt az izgalom a Városháza házasságkötő terme előtt szombat kora este, hiszen Németh Miklós bv. százados kollégái sorfala között vonulhatott csinos menyasszonyával az anyakönyvvezető elé, ez pedig bizonyos előkészületeket igényelt. A tiszt és tiszthelyettes kollégák nem keveset gyakoroltak a fiatalok számára felejthetetlen eseményre.  


A kardos esküvő ötlete a vőlegénytől, illetve ma már férjtől származik, hiszen számára nagyon sokat jelent a büntetés-végrehajtási szervezet.
Sokat köszönhetek a testületnek. Immár kilencedik évemet töltöm itt. Sokat változott a látásmódom és formálódtam is, erre szükség is volt, mivel egy félkatonai szervezetnek szerves része a hierarchia. Én is a fiatal szervezettel nőttem fel, hiszen 2007-ben a Vas Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben kezdtem pályámat – indokolja a kardos esküvő melletti döntését a százados, aki jelenleg a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetnél szolgál. 

Miklós és Zsófia egyébként több mint 3 éve ismerik már egymást. A szombathelyi házaspár hölgytagjának életkora ismeretlen, de ábiztosan elmúlt már 18 éves, hiszen az orvosegyetemet is elvégezte és jelenleg a Markusovszky Kórház aneszteziológusaként dolgozik, az úriember pedig éppen harmincnyolcadik születésnapján mondhatta ki a boldogító igent. Megtudtuk, hogy a leánykérés egy neves vépi étteremben történt.  
A századostól tudjuk, hogy tavaly februártól decemberig Budapesten, a BVOP-n szolgált, ami nehéz 11 hónapnak bizonyult a párkapcsolatukban. 
Volt egy szemhunyásnyi pillanat, amikor nagyon úgy festett, hogy véget ér az együttes utunk. Akkor nem túl komfortosan éreztem magamat, de mindez ráébresztett arra, hogy mi az, ami igazán fontos az életben. Akkor határoztam el, hogy visszajövök Szombathelyre. Megvettem Budapesten a jegygyűrűt és lefoglaltam a helyet a vacsorához. Előtte az étteremmel egyeztettem a részletekről. A pincérek végig mosolyogtak, közben pedig a desszertbe rejtettem a gyűrűt. Mondani sem kell, nagyon meglepődött és természetesen igent mondott – elevenítette fel a leánykérés csodálatos pillanatát és az előzményeket a százados.

A fiatal pár nemcsak a Városházán, az anyakönyvvezető előtt mondták ki a boldogító igent, de a templomban, egyházi szertartás mellett is fogadalmat tettek. Zsófia és Miklós június elején, Tenerifére utaznak nászútra. Mi pedig sok boldogságot és jó utat kívánunk nekik! 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére