Egy Vojvodával volt jobb a Szolnok a piros-fekete rangadón

Frisss - fotó: Bodorkós Máté • 2017. április 09., vasárnap •
Hiába kezdte kitűnően a felsőház középszakaszának összecsapását a Rába-parti alakulat, nem sikerült a bravúr.
Egy Vojvodával volt jobb a Szolnok a piros-fekete rangadón

A bajoki tabella második és harmadik helyén álló együttesek csaptak össze Szolnokon. Gasper Potocnik alakulata szerette volna meglepni ellenfelét, ami Allen triplájával úgy festett sikerült. Andric megpróbálta partiban tartani a hazaiakat, de csak megszorongatniuk sikerült. Smith és Petty pontjaival magabiztos előnyre tettek szert a körmendi kosarasok. A folytatás viszont már nem alakult ennyire jól. Pavlicevic és Eilingsfeld magára talált és szorgalmasan gyűjtötték a pontokat. A második negyedben rengeteg hibával játszottak a vendégek, nem meglepő, hogy összesen 10 egységet szereztek Ferenczék. Ennek eredményeként hazai előnnyel vonulhattak szünetre a csapatok.

A pihenés úgy festett, hogy jót tett a vendégeknek, hiszen sikerült átvenniük a vezetést. Ez azonban csak átmeneti állapot volt. Vojvoda vette vállára csapatát és a kígyó térről elengedett tripláival megfordította az állást. A záró negyedet 7-0-val kezdte a vendég alakulat, így Kmézics mesternek is időt kellett kérni. Sajnos a Körmend pontossága alábbhagyott, így ha csak minimális előnnyel, de a Szolnok nyerte ezt a fordulatokban gazdag összecsapást.
 

Szolnoki Olaj KK – Egis Körmend
78-71
(16-23, 23-10, 25-24, 14-14)

Körmend: Petty 14, Smith 12/6, Kromah 6, Allen 15/9, Csorvási 11.
csere: Dickerson 12/3, Ferencz 1, Németh -.
Vezetőedző: Gasper Potocnik
Szolnok legjobb dobók: Vojvoda 17/9, Pavlicevic 17/9, Eilingsfeld 13/3.

közösség

további frisss

lap tetejére