Egy nagy dunántúli (populista) forradalmár élete

FCS, ŐH • 2018. november 14., szerda •
Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemrég lezajlott évfordulójához kapcsolódó könyvbemutatóra kerül sor november 16-án, pénteken este 18 órakor Szombathelyen, a 11-es huszár úti ŐrvidékHázban.
Egy nagy dunántúli (populista) forradalmár élete

A könyvet a Magyar Nyugat Könyvkiadó adta ki, bemutatóján felszólal Dr. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, és természetesen a könyv szerzője, aki előadás-szerűen mutatja be új művét.

Őt, Dr. Borbély Józsefet, a soproni egyetem nyugalmazott történész tanárát sokan ismerik Szombathelyen is, hiszen egy időben a szombathelyi tanárképzőn is tartott órákat. Régóta foglalkoztatja őt szülőföldje karizmatikus népi politikusának alakja, személyisége, tragikus sorsa. Szigethy Attila (1912–1957) a Rábaköz szülötteként, a harmincas-negyvenes évek népi mozgalmának sodrába került, és életét népének-nemzetének szolgálatára tette fel. 1956 őszén, a győri majd a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökeként országos súlyú, jelentős vezetővé lett, aki a szovjet támadás utáni hónapokban sem alkudott meg sem Kádárral, sem saját lopakodó végzetével. Így vált a magyar sors egyik szomorú, mégis erőt adó szimbólumává.

A kötet emlékkönyv: a forradalmár életrajzán kívül tartalmaz számos dokumentumot, emlékezést, archív fényképet, továbbá a szerzőnek az évtizedek során Szigethy Attiláról született írásait.

közösség

további frisss

lap tetejére