Egy Hajmási-gól, egy Haladás pont

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2017. május 23., kedd •
Helyzetek sokasága maradt ki Szombathelyen a Berettyóújfalu elleni rangadón.
Egy Hajmási-gól, egy Haladás pont

Hatalmas iramban kezdték a csapatok a találkozót, hiszen mindkét együttesnek komoly céljai voltak a mérkőzéssel. A hazaiak kisebb hullámvölgyben vannak, amióta megkezdődött a felsőházi rájátszás, míg a MVFC szeretne odaérni a dobogóra, ezért a közvetlen riválisától akart meglépni az Aréna Savariában rendezett összecsapáson. A győzelmi kényszer pozitívan hatott a csapatokra és egymás után dolgozták ki a helyzeteket. Néha talán túlságosan bőkezűen szórták a ziccereket a csapatok. Hajmási Milán góljára azonban válaszoltak a vendégek és ezt követően nem mertek kockáztatni a játékosok, így megérdemelt pontosztozkodás lett a vége.

Hajmásira  (fehérben) nem lehetett panasz, jól játszott és gólt is lőtt

Horváth Péter, a Haladás futsalcsapatának kapitányának felemás érzései voltak a találkozó kapcsán: Ezúttal nem csak fogadkoztunk, hanem valóban ráhangolódtunk a mérkőzésre. Nagyon szerettük volna kiszolgálni a közönségünket és ez meglátszott a játékunkon is. Élvezetes, sok helyzetet hozó, nagy iramú első félidőt produkáltak a csapatok. Sajnos azonban a ziccereket továbbra sem tudtuk megfelelő arányban kihasználni. Teljesen másképp alakul a folytatás, ha legalább két ízben sikerül betalálnunk ellenfelünk kapujába. A második játékrészben már megfontoltabban játszottak a csapatok és pechünkre egy átlövésből egalizált a Berettyóújfalu. Nem mertünk kockáztatni, hogy 5-4 ellen rohamozzunk, de még ennek ellenére is többször mentett a vendég alakulat a gólvonalról. Annak azért örülünk, hogy sok néző volt kint, akik a rossz szériánk ellenére is kitartanak mellettünk és buzdítanak.

Swietelsky-Haladás VSE - MVFC Berettyóújfalu
1-1
(1-0)

Haladás: Sásdi, Matyi, Gyimesi - Horváth P., Gyurcsányi, Vidák, Öreglaki, Németh P., Sipos G., Hajmási, Németh E., Bencsik.
Edző: Turzó József.
Gólszerző: Hajmási

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére