Egy gól és nagy meleg: Haladás – Sopron 1-0

szróbert • 2014. július 19., szombat •
A jövő szombati bajnoki rajt előtti utolsó előkészületi mérkőzésén is győzött a Szombathelyi Haladás. A meccs után a frisss.hu-nak nyilatkozó Artner Tamás elmondta, hogy noha a kezdőcsapat kialakult, a bajnokság előtt fel kell még pörgetni a csapatot. A Haladás július 26-án kezdi meg a 2014/2015-ös szezont, az első fordulóban az Újpest lesz az ellenfél.
Egy gól és nagy meleg: Haladás – Sopron 1-0

Haladás: Rózsa (Gyürü 46') – Schimmer (Angyal 46'), Dvorschák (Fehér 46') Devecseri (Dvorschák 72'), Katona (Farkas 46') – Varga G. (Rácz 46'), Szakály (Jancsó 46'), Nagy O. (Zamostny 46'), Halmosi (Csordás 46') – Radó (Scardina 46'), Gaál (Városi (46')

Sopron FC: Halasi – Fazakas, Tóth, Horváth, Nagy – Csábi, Horváth, Szabó, Pintér – Rebryk, Skriba

Az első félidőben csak helyzetekig jutott a Haladás, a gól nem jött össze, aztán a cserék után lendületesebbé vált a játék.
A 61. percben az olasz Scardina több jó cselt is bemutatott, majd Jancsó elé került a labda, aki nem habozott, azonnal lőtt és a jobb alsó sarokba helyezett, 1-0. 
Nagyon elfáradtak a soproniak a meccs utolsó harmadára, a 83. percben még Városi átadása után Zamostny is gólt szerezhetett volna, ám a kapufa mentett.  

Artner Tamás: az első félidő még lüktető játékot hozott, a Sopron ekkor még a jobbik csapatával állt fel, aztán a második játékrészben már nagyon körülményessé vált az összjáték. A jövő heti bajnoki rajt előtt fel kell még pörgetni a csapatot, de úgy látom, hogy a kezdőcsapat kialakult. Az olasz Scardina próbálkozott ugyan, ám szerintem ehhez az osztályhoz nincs meg a sebessége. A további igazolásokról a vezetők, illetve a tulajdonosok döntenek.  

A Haladás a jövő héten már nem játszik előkészületi mérkőzést, szombaton, az NB I. első fordulójában az Újpest érkezik a Rohonci útra. 

közösség

további frisss

lap tetejére