Egy félidőnyi csoda Szombathelyen

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2017. március 14., kedd •
A légiósokkal és válogatott játékosokkal teletűzdelt bajnokaspiráns ellen közel volt a meglepetéshez a Swietelsky-Haladás VSE.
Egy félidőnyi csoda Szombathelyen

Az élvonalbeli futsal bajnokság 2016/17-es kiírásban nem először találkozott a Győr és a Haladás. Az idegenbeli fellépés nem sikerült túlzottan jól, hiszen 7-2 arányú vereséget szenvedtek a szombathelyiek. Azóta viszont nagyot fordult a föld. Először új vezetőedző érkezett a Haladáshoz, majd új kapus és egy ismerős támadó, ezzel pedig egyúj korszak kezdődött a vasi megyeszékhelyen. A sokak által lesajnált zöld-fehérek először a Magyar Kupa négyes döntőjében nehezítette meg a Győr dolgát és szerzett ezüstérmet. Ezután a bajnokságban biztosította be a felsőházi rájátszásban helyét, így gyakorlatilag tét nélkül várhatták a szombathelyiek az utolsó fordulót.

Turzó József legénysége rendkívül jó felfogásban kezdte a találkozót, a válogatott játékosokkal és légiósokkal felálló Rába ETO ellen. Elég beszédes volt, hogy a vendégek kezdőjében csak egyetlen magyar futsalos volt, méghozzá a kapuban. A mérkőzésen mindkét gárda próbálta saját játékát ellenfelére erőltetni, ez a hazaiaknak sikerült jobban. Több helyzetet is kihagytak, majd a félidő közepén érkezett Németh Péter és egy szép találattal megszerezte a vezetést a Haladásnak. Ezután mindkét kapu előtt kimaradtak a helyzetek. Sásdi Bálint védései élményszámba mentek, ezt az ellenfél támadói nehezen viselték.

A második félidőben próbált többet cserélni Marcos Angulo, ezzel nyomást gyakorolni a hazai védelemre. Sokáig hiábavalónak bizonyult ez a lépése, aztán a 27. perc végén Rodriguez egalizált. Majd három minutummal később pedig a vezetést is megszerezték a győriek - Vinas lőtt a szombathelyiek kapujába. Ezután mindent megtettek a hazaiak az egyenlítésért, de nem jártak sikerrel. Ezzel együtt sincs okuk szégyenkezni a Haladás játékosainak, hiszen nagyon megnehezítették a bajnokaspiráns dolgát.

Turzó József vezetőedző: Az ETO elleni találkozóra kiemelten készültünk. Elővettük a korábbi mérkőzések videós anyagát és azokra helyeztük a hangsúlyt, ahol korábban hibáztunk. Taktikailag felkészültünk, sajnos most sem sikerült megcsípni nagynevű ellenfelünket, de alaposan megszorítottuk őket.

Mitől fordult ekkorát a föld, hogy zsinórban aratja a Hali a győzelmet?

Véleményem szerint jól sikerült megerősíteni a keretünket. Sásdi Bálint és Németh Péter érkezésével nemcsak rutint kaptunk, hanem megformálta csapatunk arculatát is. A srácok nagyon szeretnének bizonyítani, segítik egymást a pályán belül és azon kívül is.

Adódik a kérdés egy ilyen találkozó után, hogy hogyan lehet megcsípni a Rába ETO együttesét?

Két út járható: az egyik, hogy légiósokat igazolunk, a másik pedig, hogy fiatal tehetségeket nevelünk, akik egyszer a csapat húzóembereivé válhatnak. Mivel a győri vezetőség azonnali eredményt akar, illetve a céljuk az európai hadszíntér, így szűkül a választási lehetőség.

Nagyon szépen menetelt a csapat január óta. Mintha varázsütésre változott volna meg minden Szombathelyen. Szerinted is jó úton jártok?

Feltétlenül. Úgy érzem, hogy mentálisan kellett fejlődnünk, ebben viszont óriásit léptünk előre. Ráadásul egyre kevesebb taktikai hibát követünk el a taktikai találkozókon. Épp ezért a felsőházi tagságunk bebiztosításával új célokat fogalmaztunk meg. Szeretnénk a dobogón végezni, bár tudjuk, hogy nem lesz ez egyszerű feladat, de véleményem szerint a srácok felkészültek és éhesek a sikerre.

 

Swietelsky-Haladás VSE - Rába ETO
1-2
(1-0)

Haladás: Sásdi, Matyi, Gyimesi (kapusok) - Horváth P., Gyurcsányi, Öreglaki, Németh E., Tóth M., Bencsik, Hegyesi, Hajmási, Sipos G., Halmos, Németh P.
Vezetőedző: Turzó József
Gólszerző: Németh P. illetve Vinas, Rodriguez

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére