Demény, a kötsög Szombathelyen szerzett további híveket magának

kutyabarathelyek.hu/S.Zs. fotó: Hornyák Emőke • 2017. június 09., péntek •
A csöpögő eső sem tántorította el a deményistákat, hogy kimozduljanak otthonról. Az ok nem kevesebb, mint Vezérünk, Demény látogatása. Alap, hogy ott voltunk.
Demény, a kötsög Szombathelyen szerzett további híveket magának

Izgatott moraj töltötte meg a Berzsenyi Dániel Könyvtár termét. Rajongók várták türelmetlenül az ország legnagyobb szájú vizsláját, Deményt, és gazdáját, Magos Juditot egy olvasótalálkozóra.  Innen-onnan neszező, zörgő zacskók jelezték, hogy itt bizony nem csak a közönség szeretetével fog szembesülni Demény, hanem bizony töpivel is. Amit természetesen hamar ki is követelt magának. Megérkezett Max is: és mivel nem hozott magával mukit az útra, hát szerzett egyet - egy pulcsi személyében (a közönség olvadozó-nevetésével kísérve).

A bő egy órás beszélgetésen Horváth Nikoletta, a VakVagány blog szerzője faggatta ki Juditot, miközben hűséges vakvezető kutyusa, Lili mellette pihent, oda se hederítve Demény töpi-követeléseire. Az este szóba került minden, ami a kutyákat, kutyatartást, állatvédelmet és az olvasást érinti.

Megtudtunk minden fontos tudnivalót a békászásról (ez se megy ám mindenkinek!), a töpievésről, a Deményista Mentorklubról, de még Ivánról és a macskatartás nehézségeiről is. Mindezt természetesen a kedvenceinktől megszokott humorral fűszerezve, így megedzettük a rekeszizmainkat is.

A közönség kérdései után előkerültek a kincsek a táskákból: naptárak, és könyvek váltak gazdagabbá Judit és Demény aláírásával. Az este sztárjai: Demény, Max és Lili finomságokkal, és rengeteg simivel lettek gazdagabbak, mi pedig nekik és Juditnak köszönhetően rengeteg mosollyal és élménnyel!

Via kutyabarathelyek.hu

kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére