Daganatos betegségek a fókuszban a szabadegyetemen

Nemes Judit • 2015. november 03., kedd •
Szerdán indul a Genius Savariensis Szabadegyetem egészségügyi kurzusának második szemesztere. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház neves orvosai számolnak be a daganatos betegségeket érintő legfrissebb kutatásokról. Az MMIK-ban tartandó előadásokon ingyenesen lehet részt venni.
Daganatos betegségek a fókuszban a szabadegyetemen

Szerdával indul a Genius Savariensis Szabadegyetem egészségügyi kurzusának második szemesztere. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház neves orvosai számolnak be a daganatos betegségeket érintő legfrissebb kutatásokról. Hat előadást tartanak az onkológia témakörében szervezett sorozatban, amelynek az őszi félévben, november 4-e és január 13-a között a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ ad otthont.

Stánitz Éva, megyei tisztifőorvos, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője elmondta, a kurzus elindításánál fontosnak tartották, hogy autentikus, a szakma kiváló képviselőinek előadásaiban, velük való találkozási lehetőség útján értesüljenek az érdeklődők az adott tudományág, egyes betegségek legújabb megközelítéséről, esetleges gyógykezeléséről. Hozzátette, mindenekelőtt a lakossági megelőzés lehetőségei meghatározóak.

A megyei tisztifőorvos fontosnak tartja, hogy az egészséges és betegséggel küzdő emberek a kórházon kívül, más helyszínen is találkozhassanak orvosokkal, orvosaikkal, így ott a szakemberek másik arcát is megismerhetik a résztvevők, más szerepben hallgathatják őket, tehetik fel nekik kérdéseiket.

Stánitz Éva hangsúlyozta, hogy ettől a szemesztertől tematikusan közelítik meg az egyes nagy népegészségügyi betegségcsoportokat: az onkológiai blokkot állítják a középpontba a következő hónapokban. A bevezető előadást szerdán 16.30-tól Dr. Csejtei András, a Szombathelyi Onkoradiológiai Centrum vezetője tartja, aki általános képet ad a többi között az onkológia jelenlegi lehetőségeiről, a prevencióról, az egészségvédelemről.

Az előadássorozat további részében szó lesz a leggyakoribb rosszindulatú daganatokról, az ilyen típusú betegségek kialakulásáról, a tüdő, a fej-nyaki területről, a nőgyászati daganatokról, az emlőrákról valamint a gyomor, bélrendszer rákbetegségeinek megelőzési stratégiáiról.

A témákról, az elért eredményekről a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház orvosai, Dr. Kecskés László, a Mellkassebészeti Osztály vezetője, Dr. Kisely Mihály, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Osztály vezetője, Prof. Dr. Horváth Boldizsár a Szülészet - Nőgyógyászati Osztály vezető-helyettese, Dr Kovács Beáta, a Központi Radiológiai Osztály orvosa és Dr. Patai Árpád, a Gasztroenterológiai és Belgyógyászati Osztályának vezetője számol be.

közösség

további frisss

lap tetejére