Cumisüveg, biogabona és fröccsöntő gép

Szita Róbert-kkvhaz.hu - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. március 04., péntek •
A szakemberekkel történő ellátottság és a képzés jelenleg a legfontosabb Vas megyében – ezt Gulyás József, a KKV Ház ZRt. vezérigazgatója hangsúlyozta honlapunknak, amikor a Vas megyei önkormányzat, a KKV Ház ZRt. és a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett gazdasági fórumon kérdeztük.
Cumisüveg, biogabona és fröccsöntő gép

Képzett munkaerő képzését, valamint a finanszírozás és az adminisztráció csökkentését igyekezett középpontba állítani pénteken az a gazdasági fórum, melyet a megye kormányzati, önkormányzati és gazdasági civil világának kulcsszereplői, a megye felsőoktatásnak képviselői és a vállalati szféra résztvevői számára szerveztek. 
A KKV Ház ZRt. vezérigazgatójától, Gulyás Józseftől a helyszínen megtudtuk, hogy mivel 2015-ben Vas megye nyerte a KKV Ház megyék versenyét, ezért azt az ajándékot kapta a vasi közösség, hogy egy gazdasági fórumot szervezzen Szombathelyen a kormányzat, a felsőoktatás, a gazdasági kamara és a vállalatok bevonásával. 

A megyék versenye
Decemberben rendezték meg a KKVHÁZ Megyék Versenye 2015 döntőjét Budapesten, a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóság Dob utcai épületében. A döntőben a megyék 5 fős csapatokkal vehettek részt. A verseny idei témái az exportképesség és a pályázatok voltak.
A döntőn 25 csapat vett részt: 2 fővárosi, 18 megyei és 5 a szomszédos országokból. A csapatokat összesen 6 darab asztalhoz sorsolták, mindannyian ugyanazt a kérdéssort kapták: Áldás vagy átok a külpiacokon megjelenni? Lát-e lehetőséget a kkv szektor külpiaci terjeszkedésére? Milyen eszközökre lenne szüksége ehhez a szektornak? Mit tanácsolna azoknak, akiknek ma jók a hazai kereskedelmi pozícióik, tekintsék prioritásnak a külföldre lépést?
Az asztaltársaságok, miután megválaszolták a kérdéssort, maguk dönthették el, hogy csapatuk közül ki legyen a szóvivő. Az így kialakult 6 szóvivőnek 3-3 perc állt a rendelkezésére ahhoz, hogy asztaltársasága véleményét előadja a zsűri előtt. A legtöbben lehetőségnek nevezték a külpiaci jelenlétet, és úgy vélték, materiális és immateriális eszközökre is szükség van ahhoz, hogy a kkv szektor az ország határain túl is sikeresen jelen legyen.

Arról, hogy melyik prezentáció volt legjobb, a zsűri döntött. A forduló győztese a hatodik felszólaló lett, és asztaltársasága – Tolna, Vas, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém megye – bejutott a végső döntőbe. A fináléban 3-3 percben kellett bemutatniuk régiójuk egy exporttermékét a versenyzőknek. Így bemutatkozott a szekszárdi bor; egy fröccsöntő gép; egy közvilágítást vezérlő termék; valamint egy speciális cumisüveg és a vigaszágon továbbjutott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye biogabona – Hungaro Durum Rozs – termékei.
A zsűri szavazatai alapján Vas megye nyert a MAM-Hungária Kft. cumisüvegével. (Képünkön). Második helyezést ért el Veszprém megye.
Harmadik helyezett lett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Szombathelyi csúcs
Nem előadásokat tartottak a meghívottak, hanem moderált vita keretében igyekeztek megkeresni, melyek a Vas megyei gazdaság előnyei, illetve az esetleges hátrányok ellen mit kell és mit érdemes tenni. 

Mi abban segítünk, hogy a tengernyi probléma közül rájöjjünk mi a legfontosabb, a legnagyobb gond az adott megyében és azt a szakminisztérium jelenlévő képviselője elvigye és a tárcánál megoldást keressenek rá. Vas megyében egyértelműen a szakemberrel történő ellátottság és a képzés kérdése jelenleg a legfontosabb – nyilatkozta a frisss.hu-nak a vezérigazgató, aki azt is hozzátette, hogy szerte az országban regionális és ágazati csúcstalálkozókat szerveznek, de egyre népszerűbb a KKV Ház megyék versenye programjuk is. 

Ez a játékos közösségépítő és tudásmegosztó verseny már nemcsak hazánkra, hanem valamennyi szomszédos ország egy-egy csapatára is kiterjedt 2015-ben. 
A KKV Ház vezérigazgatójának vitaindítója és a Vas megyei vállalatok termékbemutatója után kerekasztal konferencián cseréltek eszmét politikusok, vállalati menedzserek, kereskedelmi és gazdasági szakemberek a megye gazdaságáról és lehetőségeiről.

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakról holnap olvashatnak honlapunkon. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére