Csordás Csaba: az egyik sorozatban szeretnénk elsők lenni!

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2017. január 28., szombat •
A Viktória FC 12 forduló után 9 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel 28 ponttal a női JET-SOL Liga 2. helyén áll. A csapat tavaszi céljaira voltunk kíváncsiak.
Csordás Csaba: az egyik sorozatban szeretnénk elsők lenni!

Az egykori válogatott kerettag Csordás Csaba irányításával szárnyalt ősszel a szombathelyi női labdarúgó-csapat. Bár régen volt, de azért tekintsünk vissza az őszi szezonra! Interjúnkat a Frisss FM 97.7 stúdiójában rögzítettük. 

Rég nem látott fényében csillog újra a Viktória csapata. Valami nagyon jól működik ebben a szezonban a csapatnál és ez látszik az eredményeken is… 
Valóban, én is így látom. A nyári erősítések igazán jól sikerültek, az elején ugyan döcögött még a gépezet, ám egyre jobbak lettünk, az ősz csúcspontja pedig akkor következett be, amikor az őszi első Ferencvárost is sikerült legyőznünk. Ezzel valóban magunkra irányítottuk a figyelmet, ezt az utat szeretnénk folytatni a téli felkészülés után, a tavaszi fordulók során is. 

Magabiztosan vezeti a Fradi a bajnokságot, mindössze egy veresége volt a zöld fehéreknek, azt viszont a Viktóriától szenvedték el. Fogható ez a Fradi? Azért is aktuális a kérdés mert a bajnokság február 26-án a Fradi - Viktória rangadóval folytatódik. 

A Fradi valóban kiemelkedik a mezőnyből, bár egy-egy mérkőzésen bármi megtörténhet. Mi nagyon jól sáfárkodtunk, akkor nagyon jól odatettük magunkat ellenünk és most újra rendelkezésünkre állt idő arra, hogy tisztességesen felkészüljünk, még erősebbek legyünk. Bízom benne, hogy újabb meglepetést okozunk ellenük. Reményeim szerint az első tavaszi fordulóban újra erősek tudunk lenni és akár idegenből is elhozhatjuk a 3 pontot. 

Nemcsak az őszi szezonban lehettünk büszkék a lányokra, de a most a szünet alatt is. A székesfehérvári nyolccsapatos MLSZ-tornán ugyanis a bronzérmet hozta haza a Viktória. 
Nagyon büszke vagyok a lányokra az érmes helyezés miatt, bár az igazság szerint nyerni szerettünk volna a tornán. Ott is úgy hozta a szituáció, hogy a bronzéremért pont a Ferencvárost kellett megverni. Nyilván teljesen más a teremtorna, mint egy nagypályás meccs. Első találkozásunk mindenesetre pozitívra sikerült, ezt akarjuk folytatni februárban is. 

A női A-válogatott évek óta minden januárban egy felméréseket, teszteket magában foglaló edzőtáborral indítja az évet. A keretben nem kevesebb, mint öt Viktória-futballista is helyet kapott: Bíró Barbara, Balogh Henrietta, Tóth Alexandra, Tálosi Szabina és Magyarics Zoé is Telkiben készült. Gondolom, egy edzőnek mindig büszkeség ha ennyi játékosát számításba veszik a válogatottnál. 
Nagyon örülök, hogy ennyi válogatottal rendelkezik a csapat, hiszen ez is mutatja erősségünket. Nagyon büszke vagyok, de nemcsak az ,A’, hanem az U19-es és az U17-es válogatottjainkra is. A felkészülésen elért felmérésen olyan eredmények születtek, amellyel egy-két lány a férfiakat is megszégyenítené.

A felkészülés kezdetén azt nyilatkozta a télen két futballistát szeretnének szerződtetni. Kik lehetnek az érkezők, illetve mi a helyzet a távozókkal? 
Valóban kevesebben lettünk, hiszen Vörös Viktória már nem a csapat tagja. Előre szeretnénk erősíteni, ugyan egységesek vagyunk, kevés kapott góllal hozzuk le a meccseket, de szeretnénk két játékost is igazolni. Kellene egy támadó, mert mindig gólt kell lőnünk és egy bal oldali védőre is szükségünk lenne. Eddig variálnunk kellett, volt, amikor csatárból kellett középpályást, de olyan is, hogy jobbhátvédből, balhátvédet kellett faragni. Annak örülnék a legjobban, ha mindenki ott tudna játszani, ahol a legerősebb. 

Négy edzőmérkőzést vívnak a felkészülés alatt. Az elsőt máris most hétvégén a Sturm Graz ellen. Kik ellen mikor készülnek a csajok? 
Kőkemény terhelésünk van, az időjárás és az objektív feltételek miatt hetente 3 alkalommal edzünk. A Sturm Graz vegyes csapattal játsszuk első edzőmeccsünket vasárnap, majd a jövő héten, csütörtökön a Hali utánpótlás fiú csapatával találkozunk, aztán még egy NB I-es magyar és egy osztrák csapattal is meccselünk majd. 

Milyen helyezéssel lenne elégedett a bajnokság végén?
Eddig is elégedett voltam, mivel maximalista vagyok, és a lányok sem a szürkeséget szeretik, ezért szeretnénk tovább gyarapítani sikereinket. A Magyar Kupában is versenyben vagyunk, a bajnokságban is jó helyen állunk, valamelyik sorozatban mindenképp elsők szeretnénk lenni. Várjuk már nagyon az első fordulót és a tavaszias időjárást. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére