Csodaszép lesz ,,csodaország”

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. március 04., szombat •
Kedves kisgyermeknevelők és megszeppent bölcsisek fogadták Hende Csaba országgyűlési képviselőt és Puskás Tivadar polgármestert, akik a Csodaország Bölcsődében személyesen győződtek meg arról, hogy valóban eljött a modernizáció ideje.
Csodaszép lesz ,,csodaország”

Ez egy jó kis bölcsi, idejártak az én gyerekeim is – fogalmazott Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője, amikor belépett a Szűrcsapó utcai bölcsi bejáratán, Puskás Tivadar polgármester pedig azt árulta el, hogy ő bizony az unokáit kísérte ide.  

A két döntéshozó Posfainé Sebestyén Bianka, a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetője kíséretében körbejárta a bölcsit, bekukkantott a csoportszobákba, a gyermekfürdőkbe, az öltözőkbe, sőt a felújításra váró konyhába is, de találkoztak az épp uzsonnázó kicsikkel is. 

Hende Csaba honlapunknak a helyszínen elmondta, hogy Európai Unió forrásaiból, a kormány által meghirdetett Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) részeként szinte a teljes óvoda megújul. 

Nagyon hasznosnak tartom, hogy személyesen is meggyőződhettünk, mennyire szükséges felújítani a város gyermekintézményeit. Örülök, hogy eljött az ideje a Csodaország bölcsőde felújításának is. Itt azonban nem állunk meg, folyamatosan újulnak meg ezután is a város közoktatási intézményei és elsősorban energetikai jellegű modernizációkat végeznek majd el a szakemberek, hiszen erre jelennek meg a pályázati források a jövőben – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

A gyermekintézmények felújításának részleteiről ITT már írtunk. 

A város a TOP pályázatok keretében összesen 346 millió forintot nyert a bölcsődék felújítására. Az összegből 4 tagbölcsőde 90%-os mértékben újulhat meg. 
A Szűrcsapó utcai Csodaország Bölcsőde az egyetlen kisdedóvó, ahol 40 éves nyílászárók léteznek, ezek többségében fa nyílászárók, melyeket ki sem lehet nyitni. Itt a szakemberek kicserélik a nyílászárókat, szigetelik a tetőt, egyedül ebben a bölcsiben felújítják a főzőkonyhát is, teljesen új konyhatechnológiát telepítenek majd. Emellett a csoportszobákat, a 3-3 öltözőt és fürdőt is modernizálják, de hőszigetelik a homlokzatot, és a csoportszobák is új burkolatot kapnak. A közbeszerzési eljárásban szerepel, hogy 12 óra és 14 óra 30 perc között hangos munkát nem lehet végezni, mert a gyermekek alszanak – ezt már Posfainé Sebestyén Bianka mondta el weboldalunknak.

A ,,Csodaország" egyébként 104 férőhelyes bölcsőde, ahol 3 bölcsődei egység, egységenként 2-2 csoportszoba, Manócska, Babóca, valamint Margaréta és Katica csoport működik jelenleg. 
A ,,Csodaországban" a felújítás pavilononként történik és az egységeket csoportosítják át a zavartalan működés érdekében. A nyári lezárás idén egy héttel hosszabb, 5 hetes lesz. A júniusban kezdődő munkálatok 92,5 millió forintba kerülnek és még az idén befejeződnek. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére