Csempeszkopácson mindig süt a Nap: középkori hangulat a templom tövében (frissítve!)

szróbert-ttamás • 2015. május 31., vasárnap •
Volt itt minden: aszalt gyümölcs, házi lekvár, kézműves sör, gyógytea és gyógyfű. A vásári portékék mellett a régi mesterségek képviselői, kosárfonók, kékfestők, kovácsok, de ólmot öntők, korongozók, bábjáték-készítők is feltűntek, zölderdőzést is hallottunk, a templomos lovagok pedig összecsaptak a fekete sereggel. Itt a giccset elfelejthette az utazó, hiszen minden eredetiként és értékesként szerepelt. Csempeszkopácson, a középkori vásáron jártunk.
Csempeszkopácson mindig süt a Nap: középkori hangulat a templom tövében (frissítve!)

Történet
Annak idején a helyi, középkori időkben épített templom és Pungor Zoltán tanár adta az ötletet, hogy minden évben középkori vásárt rendezzünk - mesélte a vásár előzményeit a frisss.hu-nak Kovács Mónika főszervező. 
A régi vásárok hangulatát 2001 óta elevenítik fel Csempeszkopácson. Minden esztendőben, Szentháromság vasárnapján Középkori Vásárnapot rendeznek. 

Az idei program
Immár tizenötödik alkalommal lebonyolított kétnapos programsorozat alkalmat adott arra, hogy számos mesterséggel, és feledésbe merült játékokkal ismerkedjenek meg a látogatók. A kézműves vásár mellett zenés, szombaton táncos kulturális programokat láthattak az érdeklődők. A helyi születésű Sebestyén Márta barátaival szerepelt. A Kossuth-díjas népdalénekes mellett az Ismerős Arcok Zenekar is szombaton lépett fel, majd este a Harangláb népzenei együttes zenélt a tábortűz mellett.

Vasárnap koszorúzással és istentisztelettel kezdődtek az ingyenes programok. 13 órakor nyílt meg a vásár, a Fekete sereg bevonulása után a néptáncosoké lett a színpad, a legifjabbak után a felnőttek szerepeltek, aztán vásári komédia, és reneszánsz tánc következett. Aztán a templomos lovagok összecsaptak a fekete sereggel, de a bábosok és a mesemondók is a gyereknapra kilátogató kicsiket szórakoztatták. 

Kovács Mónikától azt is megtudtuk, hogy a középkori hangulatot teremtő vásár helyén mindig süt a Nap, ide mindig érdemes kilátogatni. 
A régi mesterségeket, a kosárfonást, a kékfestést, a kovács szakmát, az ólomöntést, a korongozást, és a bábjáték-készítést vasárnap estig lehet megtekinteni Csempeszkopácson.   

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére