Budai Gyula: A baloldal tovább falaz Czeglédynek

• 2017. szeptember 14., csütörtök •
A Fidesz országgyűlési képviselője Szombathelyen, a Városháza előtt tartott sajtótájékoztatót, majd beszélgetett a helyiekkel.

A Czeglédy-ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatót Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki emlékeztetett, a szocialista képviselő három hónapja került előzetes letartóztatásba, közel 3,5 milliárd forintos költségvetési csalás gyanújával. A szombathelyi közgyűlésen a napirendi pontok között szerepel Czeglédy visszahívása a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságának éléről, hiszen jelenleg nem biztosított a határozatképesség sem. 

Budai Gyula reagált arra a hírre is, miszerint Mécs Imre, egykori MSZP-SZDSZ-es országgyűlési képviselő és egy szombathelyi baloldali ügyvéd Czeglédy nevében szeretetett volna szót kérni a közgyűlésen. Mint mondta, a hatályos jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, ugyanakkor a mostani ügy kapcsán is bebizonyosodott, hogy az MSZP és a DK együtt falaz Czeglédy Csabának. -Teljes mellszélességgel kiállnak Czeglédy Csaba mellett, annak ellenére, hogy nem tudjuk, hol van az a pénz, amelyet a bűncselekmény révén a költségvetésbe nem fizettek be -emlékeztetett Budai Gyula. 

A képviselő szerint az a legnagyobb kérdés, hogy a baloldal miért áll ki továbbra is a képviselő mellett, miért nem hívták vissza a mandátumából és hol van az a pénz, ami 3,5 milliárd forinthoz közelít. –Azt gondolom, hogy ebből a pénzből jelentős nagyságú forrás jutott az MSZP és a DK pártkasszájába, ezért a hallgatás–fogalmazott Budai Gyula.

közösség

további frisss

lap tetejére