Bronzéremmel zárta az évet Dévai Boglárka

Nemes Judit Fotó: Hornyák Emőke, Tóth Arnold • 2015. december 30., szerda •
Értékes harmadik helyezéssel zárta a 2015-ös versenyévet Dévai Boglárka, a szombathelyi Delfin SI SE tornásza, Japánban. A fiatal tehetség december közepén, a nagoja-i versenyen ugrásban állhatott a dobogó harmadik fokára. Az elmúlt esztendő sikereiről és a jövő évi tervekről kérdeztük Dévai Boglárkát.
Bronzéremmel zárta az évet Dévai Boglárka

A sportoló csak karácsonykor és újévkor pihen, még az esztendő utolsó hetében is tréningek sora vár rá, miközben az idei évben is számos versenyen bizonyíthatott a mindössze 16 esztendős tornász. Bevallása szerint, bár kicsit nehezen indult számára a 2015-ös év, a vártnál lassabban jöttek az eredmények, de a második félévben ismét korábbi formáját tudta hozni az országos és a nemzetközi megmérettetéseken is.

Az őszi versenyszezon júniusban vette kezdetét a tornászoknál, ekkor még jobbára csak felkészüléssel teltek a napok, majd szeptemberben már válogató versenyek, világkupa és világbajnokság is szerepelt a naptárunkban - tudtuk meg Bogitól, aki elmondta azt is, hogy a világkupát (vk) Eszéken, Horvátországban rendezték szeptember közepén és az ugrás fináléjában ezüstérmes lett, ezzel első vk-érmét szerezte meg.

A következő jelentős nemzetközi megméretésen, a skóciai Glasgow-ban állt a szerekhez Bogi, a kvalifikációs világbajnokságon a magyar válogatott tagjaként felemás-korláton és ugrásban kapott lehetőséget, utóbbira élete legmagasabb pontszámát kapta a vb-n és ezzel a 14. helyen végzett. Bár Bogi megtette a magáét a tornászválogatott továbbjutásáért, a magyar női csapat nem jutott ki a riói olimpiai tesztversenyre, mely a kvalifikáció utolsó állomása lesz.

A sportoló nem keseredett el, ugyanis a jövő áprilisi viadalra két magyar tornásznő utazhat, hogy megpróbálja kivívni az ötkarikás szereplés jogát. Ahhoz, hogy a két magyar induló egyike lehessen, ennek feltétele további válogatókon való eredményes szereplés. Idei utolsó nemzetközi versenyén, Japánban szerepelt Bogi, aki a nagoja-i Toyota Kupán is remekelt, a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Az évzáró versenyen három szeren indultam és ugrásban bronzérmet szereztem, aminek nagyon örültem. Év végén pedig a karácsonyi és újévi pihenést követően tovább folytatódnak az edzések, hiszen 2016-ban újabb versenyek várnak rám. Az első versenyem március 12-én a glasgow-i világkupa lesz, közben pedig a riói tesztversenyre és az ahhoz vezető válogatókra készülök. Ha nem sikerül kijutnom az olimpiára, akkor sem csüggedek, mert utána Európa-bajnokság következik, ahol szeretnék jól szerepelni, döntőbe kerülni ugrásban - árulta el nekünk Bogi.

Ezekkel a tervekkel vág neki Dévai Boglárka a 2016-os évnek, mi pedig természetesen szurkolunk neki, hogy kijuthasson a 2016. augusztus 5-e és 21-e között zajló, Brazíliában megrendezendő ötkarikás játékokra.

közösség

további frisss

lap tetejére