Brazília, kilencedik nap: most az olaszokat verte Costa Rica!

szróbert • 2014. június 21., szombat •
Újabb meglepetés Brazíliában! Pénteken eldőlt ugyanis, hogy Costa Rica már nyolcaddöntős, így az angolok biztosan kiestek. A franciák ötöt rúgtak Svájcnak, és szinte biztos, hogy továbbjutnak, a gallok mellett Svájcnak és győzelme révén Ecuadornak is esélye maradt a tizenhat közé jutásra. Ma este két végső esélyes, Argentína és Németország pályára lép, de még nem egymás ellen!
Brazília, kilencedik nap: most az olaszokat verte Costa Rica!

A nap első meccsén ritkán szorítottak úgy győzelemért Angliában, mint az Olaszország–Costa Rica mérkőzés előtt, hiszen nagyon jól tudták: egy iksz azt jelenti, hogy szégyenszemre máris kiesnek a „háromoroszlánosok”. Aztán minden brit ima hiába, a meglepetéscsapat tovább menetelt, hiszen Uruguay után Pirlóékat is elverte és továbbjutott Costa Rica. A 44. percben Junior Díaz beadását ugyanis Bryan Ruiz tanítani való mozdulattal fejelte az ötösről a kapuba (a lécről a gólvonal mögé vágódott a labda, a gólvonal-technológia segítségével láthattuk, hogy teljes terjedelmével bent volt a labda). Olaszország-Costa Rica 0-1.

A nap rangadóján nem kevesebb, mint hét gól esett. A már a félidőben 0-3 volt az eredmény, aztán még kettőt gurítottak Benzemáék, aztán a svájciak szépítettek, de így is nagyon meggyőző volt a gallok győzelme. Franciaország remek kontrákat vezetve, erőteljes, nagyrészt pontos focival, a második félidőben már olykor kényelmeskedve diadalmaskodott. Svájc- Franciaország 2-5.

A nap záró meccsén Honduras jól harcolt, ám így is Ecuador örölhetett, hiszen a labdarúgó-világbajnokság E jelű négyesében Ecuador E. Valencia duplájával legyőzte a nagyszerűen küzdő Hondurast. Ecuadornak ennek ellenére kutya nehéz dolga lesz Franciaország ellen, ha tovább akar jutni. Honduras-Ecuador 1-2.
Szombaton Argentína-Irán, Németország-Ghána és Nigéria-Bosznia-Hercegovina meccseket rendeznek. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére