Bokor Laura: Az előttünk álló mérkőzésekre hangoltunk a Veszprém elleni találkozón

Frisss - fotó: Bodorkós Máté • 2017. március 08., szerda •
A Haladás VSE-Sportiskola szélső ütője nem volt elégedett saját játékával.
Bokor Laura: Az előttünk álló mérkőzésekre hangoltunk a Veszprém elleni találkozón

Rendkívül magabiztos játékkal rukkolt ki vasárnap este a Haladás VSE-Sportiskola női röplabda együttese. A Veszprém elleni rájátszást alig egy óra alatt húzták be a szombathelyiek. A győzelem dacára a csapat szélső ütője, Bokor Laura nem volt teljesen elégedett.

Nagyon örülök a sikernek, szerintem megérdemelten győztünk. Viszont nem vagyok elégedett a saját játékommal. Pontosan tudom, miben kell változtatnom és azon fogok dolgozni, hogy a későbbiekben kihozzam magamból a maximumot.

A lelátóról nézve úgy tűnt, hogy könnyedén múltátok felül a Veszprém csapatát.

Igazából úgy készültünk, hogy a saját játékunkat játsszuk. Ha lassabb tempóval lép pályára egy csapat, akkor arra kell figyelni, hogy ne ők domináljanak. Épp ezért az a cél, hogy a saját játékunkat kényszerítsük ellenfelünkre.

Nagyon jó a csapategység, remekül működik a kisegítés is a pályán. Te is így érzed?

Természetesen. Annyira jó, hogy már a fiatalok is hozzáteszik a magukét a közös sikerhez. Nincs a csapaton belüli széthúzás, hanem együtt keményen dolgozunk.

Több játékost szokatlan pozícióban láthattunk, viszont Bokor Laura maradt a szélen. Ennek mi az oka?

Az edzőnk szeretné megtalálni a legerősebb összeállításunkat, emiatt lehetőség volt kicsit a kísérletezésre is. Korábban egyébként centerként játszottam, igaz kényszerűségből, most viszont maradok az eredeti posztomon.

közösség

további frisss

lap tetejére