Bírót és csapatot is küldött Vas megye a tűzoltók versenyére

frisss • 2019. augusztus 27., kedd •
Biztonságos körülmények között tesztelhetik szaktudásukat.
Bírót és csapatot is küldött Vas megye a tűzoltók versenyére

Karcag és Kunmadaras ad otthont az idei, augusztus 26. és augusztus 29. között megrendezendő XII. Országos Tűzoltószakmai és II. Országos Műszaki Mentési Vetélkedőnek. A többnapos versenyen a hivatásosok mellett önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltók mérik össze felkészültségüket egyéni és csapatszámokban. A versenyzők szakmai és KRESZ-ismereteikről először írásban, teszt kitöltésével adnak számot, majd a verseny gyakorlati részében konkrét káreseményt kell felszámolniuk, amelynek során bizonyítják rátermettségüket, valamint a szak- és védőfelszerelések helyes használatát is bemutatják. Ezzel egy időben a gépjárművezetők és irányítók vezetéstechnikai pályán időre hajtanak végre különböző feladatokat. A verseny zárónapján az indulóknak védőfelszerelésben és légzőkészülék használata mellett kell leküzdeniük egy labirintust, valamint egy életnagyságú bábut kell felvinniük a fémépítmény tetejére. Onnan egy létrán lejutva sugarat szerelnek, amellyel célba lőnek, ezt követően pedig roncsvágási ismereteiket hasznosítják a gyakorlatban. A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség képviseletében versenybíróként lesz jelen Egyed László tűzoltó alezredes, a sárvári hivatásos tűzoltóparancsnokság pedig 6 fővel méretteti meg magát.

közösség

további frisss

lap tetejére