Bigával kampányolnak a gépészmérnökképzés mellett

vkriszti-HCs • 2014. augusztus 12., kedd •
Sajtótájékoztató keretében mutatták be a Történelmi Témaparkban azt a bigát, ami a karneválon a NYME-SEK gépészmérnöki képzést promotáló standjánál lesz majd látható. Az eseményen részt vett dr. Puskás Tivadar polgármester, Szommer Ildikó karneváligazgató, Dr. Németh István, a NYME természettudományi karának képviseletében, valamint Szijártó Zsolt, aki a Nyugat-Pannóniai Járműipari Klasztert képviselte.
Bigával kampányolnak a gépészmérnökképzés mellett

A 2015 szeptemberében induló gépészmérnöki képzés egy két éve tartó munka és összefogás gyümölcse. Az oktatás fejlődésének igényét a régió nagyvállalatai fogalmazták meg a város és az egyetem felé, melynek első lépéseként 2013 novemberében egy háromoldalú együttműködési szerződést írtak alá. 2014. július 21-én az akkreditációs bizottság is elfogadta a képzés indítását, ám néhány dolgot még megfogalmaztak, aminek a jövőben teljesülnie kell. Ilyen például a kutatási központ létrehozása.

Dr. Németh István elmondta, hogy igyekeznek kiépíteni a kutatási hátteret, aminek sikere a későbbiekben akár a mesterképzés elindítsásához is vezethet.

Szijártó Zsolt beszédében kiemelte, hogy a vállalatok technikai fejlődéséhez és növekedéséhez elengedhetetlen a versenyképes tudással rendelkező, szakképzett munkaerő, ezért is szorgalmazták a képzés elindítását. Az együttműködésben a régió hat nagyvállalata vesz részt: Opel, BPW, Jabil, Delphi, LUK, EPCOS.

A karnevál az első színtér, ahol az együttműködés „újszülött gyermekét” bemutatják.

A promóciós tevékenységekre azért van szükség, mert a műszaki oktatásnak a nyugati régióban nincs hagyománya. A karneválra érkező emberek azonban megismerkedhetnek az újonnan induló gépészmérnöki képzés lehetőségeivel – mondta el dr. Németh Zsolt.

 

És hogy miért van mindehhez szükség egy bigára?

A stand mellett (ami az Iseum előtt lesz majd megtalálható) mindenképpen szerettek volna kiállítani egy járművet, de mivel ez egy történelmi karnevál, nem éppen lett volna oda való egy mai modern autó, így hát a történelemben, a római korhoz visszanyúlva végül egy bigára esett a választás. A harci szekér érdekessége, hogy Balikó Mihály hintókészítő, gépész készítette a filmgyár megrendelésére, ugyanis mikor az Asterix és Obelix negyedik részét Magyarországon forgatták, akkor Gerard Depardieu Obelix szerepében ezen a bigán utazott a filmben.

 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére