Betiltják a sztriptízt a temetéseken Kínában

H.Maja • 2015. április 26., vasárnap •
Friss hír járja be a nemzetközi sajtót, miszerint a kínai Kulturális Minisztérium betiltaná a vetkőzős programot a gyászszertartás előtt. Mindez 2015-ben….
Betiltják a sztriptízt a temetéseken Kínában

Kínában úgy tartják, máig élő hagyomány, hogy minél többen vannak egy elhunyt temetésén, annál nagyobb szerencséje lesz a túlvilágon. Ezért még operaelőadásokat is szerveznek a gyászszertartások előtt, abban a reményben, az is eljön búcsúkönnyeket hullatni, aki nem ismerte az elhunytat.

Az utóbbi években azonban ennek ellenére egyre kevesebbe látogattak el ezekre az előadásokkal egybekötött szertartásokra, valamit tehát ki kellett találni. Nem lehet tudni pontosan, hol és mikor merült fel a bizarr ötlet, de tény, hogy manapság rendszeresek az olyan temetések, amiket megelőz egy színpadi sztriptíz. A különféle, kifejezetten erre a célra felállított színpadokon zajló programokat megszakítja egy-egy amazon, aki ahogy a nagykönyvben meg van írva, táncolva szabadul meg utolsó ruhadarabjától is. Az ötlet sikeresnek bizonyult, egyre elterjedtebb, és immáron rengetegen tekintik meg megrendült állapotukban a show-t.

A Kínai Állami Televízió (CCTV) már tíz éve felhívta a figyelmet a jelenségre, melyet a „helyi kultúra súlyos szennyeződéseként” aposztrofált. Úgy tűnik az ügy elérte a minisztérium ingerküszöbét is, ugyanis kampányt indítottak a betiltásra. Sőt, már az első bírságokat is kiszabták. Az északi Hopej és a keleti Csiangszu tartományban a szervezőt 15 napi elzárásra és 70 ezer jüan, azaz 3.1 millió forintra büntették.

A Kulturális Minisztérium deklarált célja a műfaj, mármint a temetési sztriptíz teljes megszüntetése. Ismerve a kínai igazságszolgáltatás határozottságát és szigorúságát kétség sem férhet a sikerükhöz. Már csak az a kérdés, mi lesz akkor szegény halottakkal a túlvilágon, ha drasztikusan csökkenni fog a siratók száma?

közösség

további frisss

lap tetejére