Azt tudja, hogy miért fél a sötétben?

frisss.hu, origo.hu • 2016. március 04., péntek •
Egész más okból, mint gondolná!
Azt tudja, hogy miért fél a sötétben?

A tipikusan gyermekkori, sötéttől való félelem valójában soha nem múlik el bennünk, csak felnőttként elnyomjuk tudatunkkal. Mint egy kanadai kutatásból kiderült, ez saját érdekünkből fakadóan alakult így ki és még hálásak is lehetünk neki. Az alapvető ok, hogy már szürkületben, de legfőképpen sötétben sokkal kevésbé támaszkodhatunk látásunkra, mint például egyes ragadozók. Ilyenkor az embereknél más érzékszerv, például a hallás jelentősége nő meg, de teljes biztonságban nem érezzük magunkat, akármennyire is figyelünk a környezetünkre.

A Torontói Egyetem kutatása kiderítette, hogy

a sötéttől való félelem nem pánikszerű, hanem egyfajta baljóslat, szorongás, rossz megérzéshez hasonlítható érzés, amelynek hála éberebbek leszünk.

És pont erre volt szükségünk az emberiség hajnalán, amikor még csak pár lándzsa, meg egy-két kezdetleges íj jelentette a túlélési esélyünket. Az elmúlt évszázadok során hiába váltunk „csúcsragadozóvá”, ezt az érzést csak a technológia fejlődésének köszönhetjük. Valójában, puszta kezünkkel ugyanolyan védtelenek maradtunk például egy oroszlán, vagy leopárddal szemben, mint bármikor korábban. Testi fejlettségünk egy csöppet sem változott.

A kezdettől bennünk lévő félelem tehát nem tudott csökkenni, csak a tudatos elnyomására vagyunk képesek. A félelem tárgya pedig az ismeretlentől való rettegés és a kiszolgáltatottság érzése. Nem látjuk rendesen, mi zajlik környezetünkben, elbizonytalanodunk, megpróbáljuk a többi érzékszervünkkel a lehető legérzékenyebben figyelni a történéseket, de közben azt is érezzük ösztönösen, hogy védtelenek vagyunk. Szemünk a nappali fényhez alkalmazkodott, ezen évezredek alatt nem tudtunk változtatni.

A kutatás azt is megállapítja, hogy nem csak, hogy önmagában hasznos az ösztönös félelem, de hozzájön még a tanult változata is, ugyanis egy részét a szüleinktől tanuljuk. És ez annak ellenére így maradt, hogy az elmúlt évszázadokban nem igazán volt okunk arra, hogy tartsunk a ragadozók támadásától sötétben. Azaz, teljesen logikus okai vannak a sötétségtől való félelmünknek, nem vagyunk tehát gyerekesek, ha csak nappali fényben érezzük magunkat teljesen biztonságban.

közösség

további frisss

lap tetejére