Azonnal szörnyethalt a kilencedikről kiugró fiatalember a Derkovitson

frisss.hu • 2016. február 05., péntek •
A Rohonci út egyik társasházának lépcsőházi ablakát törte ki.
Azonnal szörnyethalt a kilencedikről kiugró fiatalember a Derkovitson

Csütörtök délután a Rohonci út 23. szám alatti lépcsőházba jutott be egy 30-35 év közötti fiatalember, feltehetően azzal a szándékkal, hogy öngyilkosságot kövessen el. Felment a kilencedik emeletre, ahol a lépcsőház kis ablakát törte ki, majd kimászott rajta és a mélybe vetette magát. A nyílás olyan kicsi, hogy az átjutás rajta körülményes, így véletlenül nem lehetett ezen keresztül kiesni.

Itt találtak rá a lezuhant fiatalemberre

A lépcsőház egyik lakója, aki hallotta a zuhanást és a mentőket, rendőrséget is értesítette elmondta, hogy a fiatalembert nem ismerték a ház lakói, tehát nem ismerősként jött be az épületbe. A Rohonci út felé néznek a lépcsőház ablakai, a zuhanást követően a fiatalember a garázsok előtt, egy vízóra akna mellé esett. A zuhanás zajára felfigyelt lakó először azt hitte, a zaj a lépcsőházból jön, de aztán a konyhaablakból észrevették a földön fekvő férfit. Először arra gondoltak, hogy rosszul lett, de amikor odasiettek hozzá, hogy segítsenek, látszott, hogy élettelenül fekszik a földön.

A lépcsőház bal oldali, kis ablakán át ugrott ki az áldozat

A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták rögzíteni. A vélhetően helyi fiatalembernek esélye sem volt a túlélésre. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében folytatja le a vizsgálatot, az idegenkezűséget hivatalosan is kizárták.

közösség

további frisss

lap tetejére