Az utolsó pillanatokban lőtt góllal nyert a Haladás

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2017. február 07., kedd •
A hétgólos találkozó végén örülhetett a három pontnak a zöld-fehér együttes.
Az utolsó pillanatokban lőtt góllal nyert a Haladás

Óriási fogadkozás volt hazai részről, hiszen minden bajnoki pontra szüksége volt Turzó József legénységének, hogy odaérjenek a felsőházi rájátszásba. Ehhez elsőként a rivális Veszprém gárdáját kellett legyőzniük a szombathelyieknek.

A keretben már ott volt Sásdi Bálint, akit néhány nappal ezelőtt igazoltak a zöld-fehérek, miután megköszönték Tyukász Péter eddigi munkáját. A kezdőben Matyi Benjámin állt, mégsem volt oka az örömre, hiszen a harmadik perc végén már a vendégek csapatkapitánya, Tatai megszerezte a vezetést. Hamar felébredt Csipkerózsika álmából a Haladás és Hajmási révén gyorsan egalizált a Hali.

Igazán színvonalas és pergő ritmusú találkozót láthatott a közönség, mindkét kapu előtt több helyzet is kialakult. A 15. perc végén Vidák lövése talált utat a kapuba, de Tar révén még a félidő vége előtt egalizált a Veszprém.

A fordulás után sem változott sokat a játék képe: tudatos támadások építésében látta a fantáziát a Haladás, míg ellenfele a gyors kontrákra épített. Öreglaki a 32. minutumban ismét vezetéshez juttatta a hazaiakat. Azonban hiába minden erőfeszítés, Gulyás a vége előtt egy perccel újra kiegyenlített. Végül hiába örült a vendég kispad, mert a lefújás előtti pillanatokban Hajmási megszerezte második gólját, amely végül győzelmet jelentette a Haladás számára.

Turzó József vezetőedző: Nézői szemmel tipikusan kiélezett, élvezetes mérkőzés volt. Szakmailag viszont már hagyott kívánnivalót maga után. A küzdőszellemben mindenképpen felülmúltuk ellenfelünket, viszont több taktikai kérést nem vettek figyelembe a játékosok, emiatt többször feljött ránk a Veszprém. A győzelemnek viszont örülünk, mert szüksége van a csapatnak arra, hogy gyengébb játékkal is behúznak egy találkozót.

Swietelsky-Haladás VSE - FC Veszprém
4-3
(2-2)

Haladás: Matyi, Gyimesi, Sásdi (Kapusok) - Hegyesi, Gyurcsányi, Öreglaki, Vidák, Sipos G., Horváth P., Németh E., Halmos, Bencsik, Hajmási, Németh P.
Vezetőedző: Turzó József
Gólszerző: Hajmási (2), Vidák, Öreglaki

közösség

további frisss

lap tetejére