Az unió elismeri az eredményeinket

fidesz.hu-hirado.hu • 2014. április 22., kedd •
A Fidesz-KDNP uniós listavezetője szerint Magyarország visszanyerte hitelességét az Európai Unióban, és elismerik eredményeinket. Pelczné Gál Ildikó úgy vélekedett, a harciasságnak köszönhető, hogy a következő uniós ciklusban nem csökkennek 30 százalékkal az uniós források. Befutó helyeken is szerepelnek határon túli képviselők a Fidesz-KDNP uniós listáján – jelentette ki Pelczné Gál Ildikó listavezető az M1 Ma reggel című műsorában. Példaként említette Tőkés László erdélyi püspököt, aki a harmadik helyen szerepel.
Az unió elismeri az eredményeinket

Az ország szempontjából egyedül a Fidesz-KDNP járta út alkalmas az érdekérvényesítés növelésére, a baloldali szélsőségesek az ország lejáratását tűzték ki zászlajukra, jobboldalról pedig azért nem lehet építkezni, mert az Európai Parlament nem tudja elfogadni azt a megközelítésmódot, amit a Jobbik képvisel – érvelt a fideszes politikus.

Magyarország hitele erősen csorbát szenvedett az előző kormányok tevékenysége miatt, hiszen kozmetikáztak és eltitkoltak adatokat – tette hozzá Pelczné, aki szerint immár más a helyzet, visszaszereztük hitelességünket, és elismerik az eredményeinket. Már máshogy szólnak hozzánk, és kikérik a véleményünket is – fogalmazta meg.

Elmondta azt is: ha nem lettek volna ilyen harciasak, 30 százalékkal csökkentek volna az uniós források a következő költségvetési időszakban. Most pedig másodikok vagyunk a sorban – fűzte hozzá.

közösség

további frisss

lap tetejére