Az új járóbeteg-ellátóval a parkolási problémák is megoldódnak a kórház környékén

frisss.hu fotó: Hornyák Emőke • 2017. január 23., hétfő •
A hamarosan épülő Egészségügyi Alapellátó Központtal egészségügyi negyed alakulhat ki.
Az új járóbeteg-ellátóval a parkolási problémák is megoldódnak a kórház környékén

Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly alpolgármester és Kecskés László képviselővel a helyszínen érdeklődtünk arról, mit kell tudni pontosan a hamarosan épülő, új szombathelyi járóbeteg-ellátóról.

Illés Károly elmondta: 700 millió forintos TOP-os fejlesztésről van szó, ami 100 százalékos, vissza nem térintendő Európai Uniós forrás. Ehhez azonban a városnak hozzá kell majd tenni, hiszen eszközök is kellenek az Egészségügyi Alapellátóba, amit az EU-s forrás már nem finanszíroz. Fontos azonban, hogy sokkal nagyobb parkoló épül majd ehhez a létesítményhez, mint ami szükséges lenne, hiszen a Markusovszky Kórház melletti parkolási problémáira is megoldást akarnak találni, de ehhez is városi önerő szükséges. Illés Károlytól megtudtuk, jelen pillanatban a tervek már készen vannak, hamarosan döntenek a kivitelezőről, és elkezdődhet a munka.

Az új járóbeteg- ellátó kiváltja a jelenleg még az SZTK-ban székelő szakrendelőket, ide költöznek át. Ezen kívül a város nyolc körzeti orvosi rendelője költözik szintén a helyszínre- tudtuk meg Puskás Tivadartól.

Hende Csaba hozzátette, örömére szolgál, hogy a régóta parlagon heverő városi strand helye végre megtalálja új funkcióját. Az új alapellátónak köszönhetően egészségügyi negyed alakul ki a városban, hiszen az ÁNTSZ, a Szombathelyi Mentőállomás, a Markusovszky Kórház is közel van. Így az alapellátástól a legmagasabb szintű orvosi ellátásig minden pár száz méteren belül megvalósulhat.

Kecskés László, képviselő pontosításként kiemelte, hogy az ingyenes parkolás csak legfeljebb három órás parkolást jelent. Elsősorban azoknak lesz segítség, akik látogatóba jönnek hozzátartozóikhoz vagy vizsgálatra érkeznek. Így a jelenlegi parkolókat is tehermentesíteni lehet. Reményeik szerint az épület már 2018-ban állni fog.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére