Az önkormányzat és a civilek (fotógalériával!)

szróbert-HCs • 2014. június 26., csütörtök •
Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzatának aulájában jelenleg négy kisfilm mutatja be a helyi civilek tevékenységét – tudtuk meg a civil képújságról, valamint a szombathelyi önkormányzat és civil szervezetek közötti együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A június 25-i eseményen Puskás Tivadar polgármester azt hangsúlyozta, hogy egy társadalom erősségét az határozza meg, hogy milyen erős a társdalom egyes tagjai közötti kapcsolat. Tekintse meg az ünnepi eseményen készült fotóinkat is!
Az önkormányzat és a civilek (fotógalériával!)

A város első embere arról is beszélt, hogy a civil szervezetek közös akarata, az egy cél érdekében tenni akarók és tenni tudók adják meg a társadalom erejét. A polgármester emlékeztetett rá, hogy az 1990-es esztendők elején jöttek létre az első civil szervezetek, ám a civil szerveződések története egészen az 1841-es évre nyúlik vissza. Szombathelyen több mint száz civil szervezet létezik – tette hozzá Puskás Tivadar, aki szerint megfelelő keret, megfelelő segítség és megfelelő anyagi háttér szükségeltetik a civil szervezetek létezéséhez és hatékony működéséhez. 

A városháza házasságkötő termében egyébként olyan aláírásra került sor, mellyel Szombathely MJV kifejezi, hogy összességében 20 millió forintnyi értékben támogatja a helyi civil szerveződéseket. 
Miután a polgármester megköszönte a civil szervezeteknek, hogy a társadalom javára munkálkodnak, egyenként aláírta a szervezetek képviselőivel a megállapodásokat.

E szerint az Alpokalja Nagycsaládosok Egyesülete, a Herényi Kulturális és Sportegyesület, a Kötélugrók Klub Szombathely, a Szombathelyi Civil Kerekasztal (immár száz taggal), a Szombathelyi Pedagógusok Szakmai Képviselete, a Szombathelyi Evangélikus Egyesület, a Szombathelyi Szabadidő Sportszövetség, a Szombathelyiek Egészségéért Egyesület, a Vas megye és Szombathely MJV nyugdíjas szövetsége, a Vas megye és Szombathely MJV testnevelő tanárainak egyesülete és a Hegypásztor Kör kapott támogatást a várostól.

Ezt követően a polgármester és dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a civil ügyek tanácsnoka Szekér Tamásnak, a 20 éves Herényi Kulturális és Sportegyesület képviselőjének díszoklevelet adott át.   

Elhangzott, hogy a városháza aulájában elindult a civil képújság, mely három képernyőn biztosítja a civil szervezetek bemutatkozó filmjeinek, képsorainak közzétételét.  Jelenleg ugyan négy szervezet bemutatkozó anyaga fut, de minden civil egyesületet arra buzdított a városvezetés, hogy készítsen ilyet és a városházán lehetőséget adnak, hogy levetítsék ezeket a kisfilmeket. 

Csapláros Andrea múzeumigazgató a települési értéktárról és az értéktár-bizottságról tartott egy rövid előadást. Elmondta, hogy dr. Andics Tamás lett a helyi bizottság elnöke. A frisss.hu megtudta, hogy hamarosan digitalizálni fogja a múzeum az első világháborús emlékeket, képeslapokat, illetve a korabeli tárgyakról készült fotókat. Szeptemberben már a Közgyűlésnek is beszámolnak e munkáról. A program befejezéseként Szommer Ildikó, a Szent Márton programiroda vezetője a 2017-ig tartó projekt eseményeiről adott tájékoztatást.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére