Az Illés Akadémia legjobbjait díjazták

Frisss/haladas.hu • 2016. december 20., kedd •
Remek évet tudhat maga mögött a szombathelyi labdarúgó akadémia.
Az Illés Akadémia legjobbjait díjazták

Az Illés Béla Futball Akadémia minden évben megválasztják az adott esztendő legjobb sportolóit, szakvezetőit. A díjátadón felszólalt Illés Béla is, aki beszédében elmondta, hogy egy független belga tanácsadó cég átvizsigálást követően országos szinten a második helyre rangsorolta a szombathelyi sportegyesületet. Kihangsúlyozta továbbá, hogy a Haladást idén több, az akadémián nevelkedett labdarúgó is erősíti, így bemutatkozott már Dombi Gergő, Kiss Bence, Kiss Tamás, Szőke Dániel és Tóth Máté is. Az egykori játékos örömét fejezte ki, hogy az U14-es, U19-es és U16-os gárda ragyogóan szerepel,  ráadásul utóbbi együttes 13 mérkőzés óta veretlen.

A 2016-os év legjobbjai.
1998-as korosztály: Molnár Tamás
1999: Kiss Bence
2000: Kiss Tamás
2001: Burai Erik
2002: Jakab Dávid
2003: Reseterics Bálint
2004: Kovács Péter
2005: Mozsár Dávid
Az Illés Akadémia legjobb kapusa: Molnár Márk, legjobb mezőnyjátékosa: Tóth Máté, legjobb csapata: U16. Az év edzője: Desits Szilárd.

közösség

további frisss

lap tetejére