Az ufókhoz és a világvégéhez rendkívül vonzódó Roland Emmerich 1996-ban alkotott egy  kultikus akciófilmet, ez volt a Will Smith nevével fémjelzett A Függetlenség Napja, amelyért a rendező bezsákmányolta a legjobb vizuális effektekért járó Oscar –díjat is.  A mozi folytatásának scriptjét már a kilencvenes évek közepén kidolgozták, azonban a megvalósításra mégis húsz évet kellett várni.

A film cselekménye egészen egyszerű és csupán néhány mondatban összefoglalható. 2016-ot írunk, az elmúlt évek nyugalomban teltek, az emberiség pedig megpróbálta felhasználni az idegenek által már ismert technológiákat. Azonban egy szerencsétlen félreértés miatt – szó nélkül lelőttek egy veszélyt előrejelző űrhajót – a gonosz idegenek könnyedén támadást indítanak ellenünk, hogy újult energiával megpróbálják megtenni azt, ami 1996-ban nem sikerült. Leigázni, majd elpusztítani a bolygónkat.

A főszereplőinket már az első tíz percben megismerjük, van a rendkívül jóképű és vagány szállítóhajó pilóta, a kissé sete-suta, de okos segédpilóta, az elnök lánya, a bolond tudós, valamint feltűnnek az első részből ismert arcok is, a Jeff Goldblum által megszemélyesített professzor és Bill Pullmann alakította ex-elnök. Belevontak még a történetbe egy sivatagi lázadóvezért, egy könyvvizsgálót és még egy busznyi kisiskolást is. A helyszínek is legalább olyan sokszínűek, mint a szereplőgárda, sokszor kapkodhatjuk ide-oda a fejünket, hiszen egyik percben még a Holdon járunk, aztán a Fehér Házban, az 51-es körzetben, majd egy posztapokaliptikus, földig rombolt városban.

Emellett minden helyszínen olyan látványorgiát kapunk, hogy nem győzünk pislogni a 3D-s szemüveg mögül az űrhajós üldözésekre, az űrlények inváziójára, a harcjelenetekre, a lézeres fegyverekkel való lövöldözésekre vagy épp az autós üldözésekre. Úgy tűnik a lenyűgöző látványvilágra kívánták alapozni a filmet, ugyanis sajnos a főszereplők szájába adott egysorosok kevésbé sikerültek jól, mint az első részben és a romantikus szálat sem kellett volna erőltetni, mert néha elég zavaróan hat az enyelgés két ufógyilkosság és egy űrhajós üldözés között.

A Függetlenség Napja: Feltámadás nem rossz film, csak tudni kell, hogy egy látványfilmre ülünk be és nem kell tőle mélyenszántó gondolatokat várni, csupán hátradőlni és élvezni a csillagközi csinnadtarttát.

A moziműsort itt találjátok.