Az ELTE megérkezik Szombathelyre!

Frisss - fotó: Hornyák Emőke • 2016. október 19., szerda •
A Savaria Egyetemi Központ ígéretes jövő előtt áll, hiszen 2017.01.01-től kiválik a Nyugat-Magyarországi Egyetemből és csatlakozik a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemhez.
Az ELTE megérkezik Szombathelyre!

A a Vas megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége által megrendezett eseményen megjelent Hende Csaba országgyűlési képviselő, valamint dr. Puskás Tivadar Szombathely város polgármestere.

A szerda délben kezdődő rendezvény apropóját a Savaria Egyetemi Központ jelene és jövője adta. Mint ismeretes a szombathelyi felsőoktatási intézmény kiválik a Nyugat-Magyarországi Egyetemből és az ELTÉhez csatlakozik a jövő év elejétől. A megállapodást napokon belül miniszteri aláírás teszi hivatalossá.

A rendezvényen Harangozó Bertalan kormánybiztos beszédet mondott, amelyben örömét fejezte ki és bizakodásának adott hangot, hogy Szombathely hamarosan ismét a pedagógus képzés egyik fellegvára lehet. Optimizmusát osztotta a fővárosi, valamint a szombathelyi oktatási intézmények delegációja is.

"Az ELTE megérkezik Szombathelyre!" - ezzel a hangzatos szlogennel üdvözölte a sajtótájékoztatón megjelent vendégeket Dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. Kifejtette továbbá, hogy nem megszűntetés, hanem a közös fejlődés a célja a megállapodásnak.

A rektor egyébként felvázolta az ELTE múltját és jelenét, így bizakodásra adhat okot, hogy az 1635 óta működő felsőoktatási intézmény részévé válhat Szombathely is. Jelenleg 38 alap és 96 mesterszakon tanulhatnak a diákok, de ez a szám folyamatosan bővül. Fontos információként emelte ki a rektor a duális, valamint a műszaki képzést is, amely eddig nem tartozott az ELTE fő profiljába. Épp ezért Szombathely ebből és a pedagógus utánpótlás szempontjából is kiemelt bázis lehet.

Dr. Mezey Barna beszédében utalt arra is, hogy gazdasági menedzser valamint közgazdász képzést is szeretnék meghonosítani a vasi megyeszékhelyen, amelyhez nem csak az intézmény nevét kapná segítségül Szombathely, hanem minőséget, jól felkészített oktatókat és kiépített kapcsolatrendszert is.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére