Átadták a többfunkciós sportcsarnokot Répcelakon

MTI Fotó: Ohr Tibor • 2017. június 19., hétfő •
Répcelakon a TAO-támogatással és önkormányzati forrásból 700 millió forintért felépült, 300 néző befogadására alkalmas Répce sportcsarnokot.
Átadták a többfunkciós sportcsarnokot Répcelakon

Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a hétvégi átadón hangsúlyozta: a kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy minél többen sportoljanak, megőrizzék egészségüket, a fiatalok pedig a sportban is kibontakoztathassák a tehetségüket.

Hozzátette: a Répce Sportcsarnok, azon túl, hogy a helyi építészek, a kivitelezők munkáját dicséri, újabb remek példája annak, hogyan segíti a TAO támogatási rendszer többek között a sportinfrastruktúra fejlesztését, ezáltal az utánpótlás-nevelés hatékonyságának növelését, valamint a sportos életmód népszerűsítését, így végső soron széles körben az egészég megőrzését. Mint mondta, ezért épültek és épülnek hiánypótló sportlétesítmények országszerte.

Szabó József, Répcelak polgármestere az ünnepségen köszönetét fejezte ki mindazoknak akiknek köszönhetően az új sportcsarnok felépülhetett, köztük elsőkén a répcelaki Linde Zrt.-nek, amely társaságiadó-felajánlásával megteremtette az építéshez szükséges anyagi fedezet nagy részét.  Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a közös erőfeszítéseknek köszönhetően Répcelak is egyre élhetőbb kisvárossá válik. Nagyban hozzájárul ehhez szerinte a nemrég átadott M86-os gyorsforgalmi út, az új sportcsarnok, de az az újabb kormányzati támogatás is, amelynek köszönhetően hamarosan új piac épülhet fel a településen.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportcsarnok egy általános iskola mellett, a templommal szemben épült fel, ez pedig - mint mondta - jól jelképezi a szellem, a lélek és a test egységét és egészségének fontosságát.  Az új multifunkcionális csarnok egy több mint 1100 négyzetméteres, kettéválasztható, kézilabda-, kosárlabda- és röplabda-mérkőzések megtartására alkalmas pályával, 140 négyzetméteres aulával, 170 fős emeleti lelátóval, irodával, klubszobával és konditeremmel rendelkezik. A szabványos kézilabdapálya mellett három edzőterem is épült. A létesítmény a városban működő kézilabdaklubnak nyújt otthont, délelőttönként pedig az általános iskolások testnevelés óráit tarthatják benne.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére