Aranyos szombat

Szita Róbert - nso.hu - Fotó: MTI • 2016. augusztus 21., vasárnap •
A nyolcadik magyar aranyat a kajak-kenusok szállították.
Aranyos szombat

Honlapunkon már megírtuk, hogy szombaton a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összetételű egység az első helyen végzett, így olimpiai bajnok lett. A részleteket ITT találja. 

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenukettes értékes negyedik hellyel örvendeztette meg a sportrajongókat.

Birkózóink nem éppen sikeres szereplését is megírtuk, sajnos a szombathelyi Ligeti Dániel sem szerzett olimpiai helyezést. Ligeti győztes és vesztes meccséről is olvashatott már ITT

A magyar – görög férfi vízilabda meccset az 5-6. helyért játszották. Az első negyedet 2-1-re nyertük, de a másodikban 4-4 lett, így a félidei szünetre minimális 6-5-ös vezetéssel vonulhattunk a partra. A harmadik negyedet Vámos gólja nyitotta, majd jöttek a görögök, zárkóztak, aztán Zalánki óriási találatával növelni tudtuk előnyünket, de Gounas révén újra szoros, a negyedben 3-3 lett, összesítésben 9-8 az állás. 
A negyedik negyedben Zalánki szerezte az idegnyugtató gólt, de hamar jött a szépítés, 10-9, aztán megint Zalánki, 11-9 és már csak 3 perc. Egy perccel a vége előtt pedig Hárai Balázs teszi fel az i-re a pontot, miután a kipattanó lövést tette be szépen, 12-10. 

Ezzel megnyertük a helyosztót, a magyar válogatott oedig az 5. helyen végzett. 

Atlétikában az amerikai váltók simán hozták a 4X400 méteres váltókat.

A mieink vasárnap hajnalig 8 arany 3 ezüst és 4 bronzérmet nyertek. 

A további szombati magyar eredményekről és a versenynap olimpiai bajnokairól ITT olvashattak.

A magyar sportolók augusztus 21-i, vasárnapi programja pedig IDE kattintva böngészhető.

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére