Alakul az Óperint utcai körforgalom dizájnja

frisss.hu Fotó: Tóth Arnold • 2015. július 13., hétfő •
Lassan készen van a tér, egyre szebb lesz a környék.
Alakul az Óperint utcai körforgalom dizájnja

Az Evangélikus templomnál az új tér kialakítása jó ütemben halad. Nagyjából egy év telt el a bejelentő sajtótájékoztató óta, azóta pedig sok változás történt az Óperint út - Dózsa György út, a Körmendi út és a Kálvária utca kereszteződésénél.

A szakemberek jelenleg a tér burkolásán dolgoznak. A beruházás az IVS 2 részeként 474 millió forintból valósul meg, részét képezi egyebek mellett az Evangélikus templom teljes külső felújítása, a körforgalmi csomópont kiépítése és a Református templom renoválása is. Tizenkét darab padot és két darab kerékpártárolót helyeznek ki, új virágágyásokat alakítottak ki. Ennek nyomai már láthatók, befüvesítették a körforgalmat, közepére keresztet helyeztek.

 A tervek szerint július közepére befejeződnek a munkálatok. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére