Aki kedvet érez, csapjon fel katonának vagy rendőrnek!

Szita Róbert - Bodorkós Máté • 2017. augusztus 25., péntek •
Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester is meglátogatta az Aréna u. 8. szám alatti karneváli toborzópontot, ahová elsősorban a katonai és a rendőri hivatás iránt érdeklődőket várják.
Aki kedvet érez, csapjon fel katonának vagy rendőrnek!

Régi katonanóták, közöttük a ,,32-es baka vagyok én” fogadta péntek délelőtt az Aréna utcai katonatörténeti kiállításra és toborzópontra ellátogatókat, ahol Jagadics Péter nyugállományú alezredes köszöntötte a megjelenteket. 

A toborzópontot Hende Csaba volt miniszter nyitotta meg. Köszöntő beszéde elején elmondta, hogy annak idején a Honvéd Palotaőrséget és a Honvéd Koronaőrséget is az ő miniszteri évei alatt állíttatta fel, ezt követően pedig a legfontosabb aktuálpolitikai kérdéssel foglalkozott.  

A hatalmas sokadalmak sok veszélyre adnak lehetőséget. Az iszlámok fegyverként használt járművekkel robbantanak, egyéb eszközökkel próbálnak rettegést, pánikot, riadalmat kelteni, Róma utcáin már a köztereken dúltak a harcok tegnap. Én mégis nyugodt vagyok, mert hazánkban és Szombathelyen sincs terrorista, mert egyszerűen nem engedtük be őket.

Csak az elmúlt 10 napban Európa több helyén követtek fegyveres terrorcselekményeket. Láthatjuk, hogy ezek az országok igen nehéz helyzetben vannak, mi szerencsére nem. Hazánk nem felelős azokért a viszonyokért, amelyek Afrikában és Ázsiában kialakultak, mi eddig sem engedtük be a migránsokat, elutasítjuk a kvótát, megvédjük a határainkat, ehhez viszont nem kevés katonára és rendőrre van szükség – fogalmazott beszédében az országgyűlési képviselő, aki ezután a haza nevében hívott fel mindenkit, aki kedvet érez, az csapjon fel katonának vagy rendőrnek.

Ezután a térség országgyűlési képviselője megnyitotta a katona-történeti kiállítás részeként az egyenruha-kiállítást is.
Én 3 alkalommal kerültem kapcsolatba az egyenruhával, először, amikor Kalocsára bevonultam, másodszor, amikor a Honvédelmi Minisztériumban tartalékos tisztté léptem elő, majd az afganisztáni misszió megtekintésekor, amikor biztonsági okokból én is egyenruhát vettem fel, mert miniszterként én is könnyű célpontot nyújtottam volna. Az egyenruha összeköt, a bajtársiasság jelképe, szép, tetszik a hölgyeknek, a férfiak pedig büszkén hordják. Azt kívánom, hogy érezzék át a honvédelem fontosságát és gondoljanak arra, hogy a katona azért harcol, mert mindennél jobban szereti azokat, akiket meg kell védenie – tette hozzá Hende Csaba.  

Ezt követően Puskás Tivadar polgármester és a városi képviselők, alpolgármesterek jelenlétében Ferge László őrnagy, a Magyar Honvédséget a MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Vas megyei 11 irodájának vezetője bemutatta a toborzóponton megjelent azon katonai szervezeteket, amelyek 3 nap alatt igyekeznek népszerűsíteni a katonai pályát. 
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére