A Vas megyei gyár, ami ellátja cumival az egész világot

NagyRobert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. január 31., kedd •
Így készülnek a prémium baba termékek.
A Vas megyei gyár, ami ellátja cumival az egész világot

Miután szülei ipari vállalkozásában már kellő tapasztalatot szerzett, Peter Röhrig 1976-ban megalapította a MAM társaságot Bécsben, és még abban az évben el is adták az első gyermekcumit. De ez csak az első lépés volt, hiszen 1991-ben már Magyarországon is jelen volt a cég, méghozzá egy gyártó üzemmel, aminek Vaskeresztes adott otthont.

Minket ezúttal nem a festői szépségű táj, hanem a gyár érdekelt jobban, illetve az, hogyan készülnek a cumik és cumisüvegek. Az épületegyüttesen Csik Gábor termelésvezető kalauzolt végig minket.

Az első kisebb megállónk egy tabló, ahol minden dolgozó fotója megtalálható. A munkatársak nappal két műszakban, délelőtt és délután dolgoznak, ezenkívül fix éjszakai műszak van a vállalatnál.

Innen már a gyárcsarnokba vezetett az utunk, ahol a szigorú szabályok miatt sapkát kellett húznunk. A minőség kiemelkedő szerepet játszik, mert erről a helyről csak a tökéletes termékek kerülhetnek ki.

A cumikból egy műszak alatt napi 90 ezer darab készül, ami nagyjából annyi, ahány gyermek születik egy év alatt Magyarországon.

Persze, nem csak Magyarország kap ezekből a termékekből, több mint 60 országba szállítanak Vaskeresztesről, például az Egyesült Államokba, Izraelbe, Svédországba, Olaszországba, Franciaországba és Chilébe. Évente közel 80 millió terméket gyártanak le, mindezt úgy, hogy csak megrendelésre dolgoznak, raktárkészletre soha.

A csarnokban található gyártósorok, gépek mind-mind egyedi fejlesztésűek, mert a minőség egészen extrém megoldásokat követel.

A cumisüvegből alapvetően két fajtát különböztetünk meg, az egyik a hagyományosnak nevezhető, ennek csak a tetejét lehet lecsavarni. A másik egy szétszerelhető, komplexebb változat.

Azt is megtudtuk, hogy egy cumi három részből áll, a kupakból, a tálból és a szívókából. Ezeket egy automata rakja össze, gépek ellenőrzik, de minden darabot egy dolgozó kézbe vesz, mert innen csak 100 százalékban hibátlan termék kerülhet ki.

A cumikra és a cumisüvegekre tamponnyomással kerülnek fel a minták. Cumiból több ezer variációt tudnak gyártani. Ami viszont nem éri el a szintet, azt darálják, ehhez elég egy négyzetmilliméternyi festékfröccsenés is. A hibás, ledarált termékeket pedig hulladék-feldolgozók számára értékesítik.

A raktárhoz fűtött rámpák tartoznak, így télen nem kell havat lapátolni, itt töltik fel a kamionokat és a konténereket, hiszen a világ minden tájára innen küldik a cumikat és cumisüvegeket.

Végül az iroda rész következett, ahol konditerem és nyugiszoba is van, kicsit Google-stílusú az egész. Konyha minden egységhez tartozik és amit lehetett, azt automatizáltak, például a redőnyöket és a helyiségekben a világítás mozgásérzékelős. A legfontosabb, hogy a dolgozóknak minden komfortos legyen.

Persze a környezettudatosság is fontos szerepet játszik, a projektor alap és csak akkor nyomtatnak, ha nagyon muszáj, egyébként elektronikusan készül a legtöbb dokumentum.

kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére