A szombathelyiek a közlekedési szabálysértésekben a „legjobbak”

PCS - fotó: Hornyák Emőke • 2017. április 11., kedd •
Varsányi Péter szerint nem az intézkedés jogosságával van a lakosoknak problémája, sokkal inkább a büntetés mértékét nehezményezik.
A szombathelyiek a közlekedési szabálysértésekben a „legjobbak”

Korábbi cikkünkből kiderült, hogy a közterület-felügyelet munkatársainak bizony elég sokrétű feladata van. A gyalogosokkal és a kerékpárosokkal is be kell tartatnia a szabályokat, de van egy sokkal komolyabb kérdéskör, amelyben szintén helyt kell állniuk. Ez pedig az autósok által okozott szabálysértések. Dr. Varsányi Péter, Szombathely Megyei Jogú Város Közterület-felügyeletének igazgatója szerint városunk egyik legégetőbb problémáját az autósok jelentik.

Beszéltünk korábban a gyalogosok és a kerékpárosok által okozott szabálysértésekről. Mennyire hasonlítható ez mondjuk a sofőrök esetéhez?

Véleményem szerint teljesen más kategória. Vannak az általános, a szabálysértési törvény hatálya alá tartozó szabálysértések, vannak a közigazgatási bírság hatálya alá tartozó szabályszegések, és vannak az úgy nevezett önkormányzati rendelet alapján megvalósuló jogsértések. Itt igazgatási bírságot szabhatnak ki a felügyelők, ez ugye ötvenezer forintig terjedhet. Ebbe tartozik bele a zöldövezeteken történő várakozás is. Ezt a jogszabályt most korrigálják, mert kértük, hogy kicsit pontosítsa az önkormányzat ennek a szövegezési részét, például pontosabban határozza meg a zöldterület fogalmát. Ha van egy olyan terület, ami már teljesen kikopott és fűnek nyomát sem látni, akkor egy vidékről érkező nem tudja, hogy az valamikor zöldterület volt. Ezért kell pontosítani. Az elsődleges cél, hogy a zöldterületeket megóvjuk, és ne álljanak be oda az autók. Ezekben az esetekben is vagy a helyszínen szabjuk ki ezt a bírságot vagy pedig közigazgatási eljárást kezdeményezünk az önkormányzatnál, amit ők folytatnak le. A közlekedési szabálysértéseknél az eljárást a rendőrség folytatja le, egyebekben, mint a koldulás vagy a köztisztaság kérdése a kormányhivatal van kijelölve. Eléggé összetett a kép.

A zöldterületen való parkolás és a behajtási tilalom egy kalapba tartoznak?

Nem. A közlekedési szabályszegések esetén vannak az úgy nevezett közigazgatási bírság hatálya alá tartozó szabályszegések. Ide tartozik a behajtási tilalom, a kötelező haladási irányra vonatkozó szabályszegés, illetve a zöldövezetben történő behajtás esete, melynek büntetési tétele minden esetben harmincezer forint. A kisebb fokú közlekedési szabálysértések esetében van egy kormányrendelet, ami bizonyos közlekedési szabálysértések esetén nem teszi lehetővé a felügyelőknek az ötezertől ötvenezer forintig terjedő mérlegelést, hanem kötelező mértékű bírságot ír elő. Ez azt jelenti, hogy minden egyes szabálysértés fel van sorolva egy táblázatban, hogy azokban az esetekben tíz-, tizenöt-, húsz-, huszonöt-, illetve ötvenezer forintot kell kiszabnia a felügyelőnek. Ez azért is érdekes, mert ha valaki ezt a helyszínen vitatja, vagy nem ismeri el a szabálysértést és feljelentjük, akkor a rendőrség ezeknek a kötelező mértékű büntetéseknek a dupláját kell, hogy kiszabja. Például, ha valaki egy mozgáskorlátozott helyre áll be, és a felügyelő úgy ítéli meg, hogy ő nem helyszíni bírságot szab ki vele szemben, hanem feljelentést tesz, akkor a rendőrségi eljárásban őt alapból százezer forintra fogják büntetni és nincs apelláta. Ha megáll a szabálysértés, akkor gyakorlatilag nincs vita. A jogalkotó pontosan azokat a szabályszegéseket emelte be ebbe a körbe, amik a leggyakrabban fordulnak elő, hogy ott ne legyen vita, tehát alapból van egy összeg és annak a dupláját kell, hogy kiszabja a rendőrség, amennyiben feljelentésre kerül sor.

Mely területen vagyunk mi, szombathelyiek kiemelkedőek abban, hogy nem követjük a szabályokat?

Egyértelműen a közlekedési szabálysértéseknél. Az a baj, hogy az emberek megszokták azt, hogy mindenhova autóval mennek, és általában nem veszik figyelembe a közlekedési szabályokat, illetve a táblákat, no és a KRESZ-tudással is van probléma. A lakótelepeknél ott állnak meg, ahol tudnak, mindenki nem fér el az autójával, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy totális káosz legyen. Még a járdára is felállnak, mert úgy akarják leparkolni a kocsit, hogy az ablakból is látni lehessen, de amikor megbüntetjük őket, akkor fel vannak háborodva és panaszlevelet írnak.

Mennyire fogadják el a lakosok a bírságot, illetve az intézkedés jogosságát?

Ez nagyon változó. Mint említettem, sokan azt sem tudják, hogy mi a közterület-felügyelet dolga. Egyébként a munkatársainkra nem igazán érkezik panasz. Sokkal inkább a bírságok és az összeg miatt ragadnak tollat. Egy jogszabály szerint a felügyelői intézkedés elleni panasz, tehát nem maga az intézkedés jogszerűsége, hanem maga a felügyelői intézkedésnek a kivitelezése miatti panasznak az elbírálása már a rendőrség hatáskörébe tartozik. A tavalyi évben talán három ilyen panaszunk volt, és a rendőrség mindegyik esetben megállapította, hogy a felügyelői intézkedés szakszerű és arányos volt. Tehát nem a munkánk ellen van kivetnivalójuk a lakosoknak, hanem a bírsággal szemben.

közösség

további frisss

lap tetejére