A szombathelyi Székesegyházban zárul a Szent Márton Emlékév

Frisss.hu - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. december 14., szerda •
De csak 2016-tól búcsúzunk.

2016. január 8-án nyitották meg a Szent Márton Emlékévet, amit Magyarország kormánya is támogatott, 800 millió forinttal. Az 1700. évforduló végén csak a Szent Mártonhoz kapcsolódó programoknak lesz vége, Szent Márton szellemisége és útmutatása, illetve az emlékév során megkezdett projektek viszont tovább folytatódnak 2017-ben is.

"A helyszín méltó ahhoz, hogy az emlékévet lezárjuk. A Szent Márton Évvel két dolgot szerettünk volna elérni, az egyik, hogy Szent Márton és Szombathely neve összekapcsolódjon mindenkinek a tudatában. A másik, hogy Szent Márton szellemiségét és lelkiségét is ismertessük meg mindenkivel és tovább vigyük. " - mondta Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a sajtótájékoztatón.

A záró ünnepséget a Szombathelyi Sarlós Boldogasszony Székesegyházban tartják, 2016. december 18-án, este fél nyolctól. Az esemény "A fény felé" címet viseli, ami nem csak az adventi időszakra utal, hanem arra is, hogy ezúttal belülről is "kifényesítenék" a Székesegyházat.

"A Székesegyházat egy hónapon keresztül megfestettük kívülről, most pedig belülről megfestése, így a címmel a szent mártoni és adventi fényre is utalunk."- tette hozzá Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Az emlékév megnyitójára a Csík Zenekart hívták el, így adta magát, hogy a zárásban is segédkezzenek, amit Csík Jánosék örömmel vállaltak, ahogy Őze Áron színművész és Szokolai "Dongó" Balázs fúvós is.

Bár ez az együttműködés nem számít újdonságnak a Csík Zenekar és Őze Áron közt, mégis kuriózum, mivel a zenés-irodalmi est kifejezetten templomi környezetbe készült. A koncert előtt Puskás Tivadar, Szombathely polgármester értékeli a Szent Márton Emlékévet. De, a koncert után is érdemes lesz maradni, mert a szervezők egy kis meglepetéssel készülnek a közönségnek.

"Akkor értük el a legtöbbet, ha ezek az üzenetek, amikről egész évben beszéltünk: az egymásra figyelés, a szeretet és a szolidaritás, vagyis az örök emberi értékek, amik Szent Márton élettörténetéből példa értékűek, beépültek a mindennapjainkba és tudunk ezekre alapozni" - értékelte az emlékévet Szommer Ildikó, a Szent Márton Programiroda vezetője.

Szent Márton Emlékév a számok tükrében:

 

Az Emlékévben megvalósult programok

Összesen: 297, ebből:
Konferenciák, előadások (tudományos és ismeretterjesztő) 43
Ősbemutató (zene, színház, bábszínház, film) 13
Kiadványok (CD, film, könyv) 21
Zenei program 41
Sportesemények 18

Idegenforgalom, vallási turizmus 

Csoportos idegenvezetés a városban több mint 150 csoport
Szent Márton Látogatóközpont látogatottsága 10 000
Múzeumok, kiállítóhelyek Mártonos kiállításainak látogatottsága 15 300

Résztvevők 

A Emlékév programjainak megvalósítói (intézmény, civil és vallási szervezet) 110
Új települési kapcsolatok Magyarországon 19
Külföldi partneri kapcsolatok 11 ország, 20 város

Szent Márton Európai Kulturális Útvonal

Az Emlékévben jelzéssel megújult Nyugat-Dunántúli szakasz hossza 300 km
Akik legalább 100 km-t megtettek a 2500 km-es útvonalból 200 fő
Kihelyezett nagyméretű turisztikai tábla készítése 30 db
Kisméretű útjelző táblák készítése és kihelyezése 250 db

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére