A szombathelyi egyetemista Kínában kosarazhat

SzR • 2016. november 18., péntek •
Mészáros Máté (képünkön jobbra, 7-es mezben) elutazott az ázsiai B33-as egyetemi világbajnokságra.
A szombathelyi egyetemista Kínában kosarazhat

A régi, jól ismert streetball-t akarták normál keretek közé szorítani. Fél pályán játszunk, három a három ellen, kettő bíróval, 21 pontig vagy 10 perc tiszta játékidőig. A fizikai aktivitásra tekintettel 1 cserét engedélyeznek a szabályok. Az előírások szerint minden támadást követően ,,meg kell tisztítani” a labdát, vagyis ki kell vinni a 3 pontos köríven kívülre a játékszert. Ott egy átadás és már mehet is az ellentámadás – nyilatkozta elutazása előtt a Frisss FM 97.7-nek Mészáros Máté, aki szerint az 5-5 elleni kosárlabdánál ez a szakág sokkal gyorsabb, pörgősebb játékot feltételez. 

Mészáros Máté egyébként mintegy 10 éve foglalkozik kosárlabdával, a B33-as szakágat pedig 4 éve űzi. 
A válogatott keretnek két hónapja lehetek tagja. Válogatottságomat annak köszönhetem, hogy a szombathelyi egyetemi csapattal a 2. helyen végeztünk a legutóbbi országos bajnokságban, a szövetségi kapitány emiatt behívott a bő keretbe. Aztán a keretszűkítés után összesen négyen maradtunk, így utazhatok Kínába – tette hozzá a fiatal szombathelyi kosaras, aki negyedmagával csütörtök délután indult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, majd Amszterdamban szálltak át és 12 órás repülőutat követően egy Hong-Konghoz közeli 2,5 milliós kínai városban landoltak. 

A szervezők 3-4 napot adnak az akklimatizálódásra, majd jönnek a meccsek, ahol meglepő módon nem az amerikaiak, hanem a novi sad-i csapat a legesélyesebb, ők 2 játékost is adnak az aktuális világválogatottba. 
A szerbek és a spanyolok a legjobbak jelenleg, esetünkben pedig már az hatalmas teljesítmény, hogy kijutottunk a vébére. Különleges elvárást nem fogalmazott meg a szövetség, de szeretnénk mindent kiadni magukból, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég - tudtuk meg Mátétól. 

A B33-as egyetemi világbajnokság november 21-én kezdődik. Hajrá, magyarok, hajrá Máté!

közösség

további frisss

lap tetejére