A Szombathely hangja verseny győztese is ott lesz a Hollywood MM Classics-on

PCS - fotó: Tóth Dániel • 2016. november 16., szerda •
Tóth Dániel gyerekkora óta zenei pályára készül.
A Szombathely hangja verseny győztese is ott lesz a Hollywood MM Classics-on

Tóth Dániel nevét mindenképpen meg kell jegyezni, hiszen karrierje ót esztendővel ezelőtt vett nem várt fordulatot. Akkor a Szombathely hangja elnevezéső tehetségkutatót nyerte meg a fiatal énekes, majd tavaly az Egri Bárzenész Találkozó fődíját is bezsebelte. Dani 2016-ban egy újabb mérföldkőhöz ért, hiszen a 8. Hollywood MM Classics vendég előadója a Művészeti Szakközépiskolában érettségizett, azóta pedig a budapesti Bartók Konzervatóriumban folytatja tanulmányait.

Tavaly Pál Dénes, idén Tóth Dániel. Mit éreztél akkor, amikor megtudtad, hogy téged szeretnének énekesnek a gálára?
Nagyon megörültem és megtisztelő, hogy a szimfonikus zenekar választása rám esett. Rengeteget dolgoztam, hogy eljutottam ide, de biztosra veszem, hgy felelősséggel is jár egy ilyen lehetőség.

Mennyi időt vett igénybe a felkészülés?
A vendégek két dalt hallhatnak tőlem, ennek ellenére rengeteget készültem. Szeretném a lehető legjobb formámat hozni, ezért gyakoroltam, hogy minden hangjegy a megfelelő helyen legyen.

Milyen érzés lesz ilyen impozáns vendégsereg előtt színpadra lépni?
Ha arra gondolsz, hogy izgulok-e, cáfolnom kell. Inkább egy egészséges drukk van bennem, de szerintem ennyi kell is. Az utóbbi években több fellépésem volt, amelyeken zenekarok kísértek, szóval kifejezetten örülök, hogy nagy közönség előtt énekelhetek. Mivel a személyiségemmel szinte megegyezik a zenei felhozatal, úgy érzem ezzel sem lesz gond. Őszintén szólva nagyon várom már a fellépést.

A Hollywood Classics-on kívül hol láthat téged a közönség?
November 27-én Szombathely Fő terén adventi műsorral lépek színpadra. Ezen kívül pedig szívesen éneklek ott, ahová hívnak, hiszen a zene az életem.

közösség

további frisss

lap tetejére