A színvak fotós képeivel lenyűgözte a világot

NR/featureshoot.com - Fotó: Vinnoth Krishnan • 2017. március 17., péntek •
Egészen hihetetlen, ahogy a világot láttatja.
A színvak fotós képeivel lenyűgözte a világot

"Arról álmodoztam, hogy űrhajós leszek" - vallott gyerekkoráról Vinnoth Krishnan, filmes és fotós. Azzal töltötte a napjait, hogy az Alien és a Szárnyas fejvadász filmeket nézte, és egyszer az egyik jelenet újrajátszása közben kis híján felgyújtotta szülei lakását. Amikor pedig a hasa fájt, mindig azt képzelte, hogy egy idegen lény mocorog benne.

Krishnan 13 éves volt, amikor az álma szertefoszlott. Kiderült, hogy nem ismeri fel a pirosakat és a zöldeket, így színvaksággal diagnosztizálták, ezzel a rendellenességgel pedig senki sem lehet űrhajós.

Ez a tény sokkolta a fiatal srácot, majd a kórismeret után egy hónappal jött az újabb csapás. Természettudomány órán az egyik barátja jódot fröccsentett Krishnan szemébe. A fotós nem emlékszik a traumatikus eseményre, csak utána a kórházban eszmélt. Azóta a hűvösebb színeket is nehezebben különbözteti meg egymástól, tehát már rég nem 20/20-as a látása.

Ezért az iskolában és később az egyetemen is a matematikával kezdett el foglalkozni, s bár jóban volt a számokkal, sohasem érezte otthon magát ebben a világban.

A húszas éveiben Krishnan és a szobatársa sötétkamrát építettek az alagsorban és hirtelen minden megváltozott. A gyerekkori álom hirtelen újra feltűnt az árnyékból. A fotós most a nebraskai Lincolnban él, és esténként 30 háztömbnyit sétál a kamerájával.
 
A sötétség néha gyanakvással tölti el az embereket. Krishnan azért szokott aggódni, hogy a fotós állványát nehogy valaki fegyvernek nézze, de eddig semmi komoly baja nem esett. Igaz, ez részben annak is köszönhető, hogy összebarátkozott a helyi vadállatokkal - mindig visz magával kekszet a rókáknak és a farkasoknak.

Szóval, Krishnan másképp látja a képeit, és a színkorrekciónál csak a matematikára hagyatkozhat. Talán ezért sokkal inkább festményként tekint a képeire, de ahogy Vinnoth mondja:

"Ha valamit elveszítesz, kapsz valami mást cserébe!"

A művész nem akar élete végéig Nebraskában maradni, de hogy mit hoz a jövő, az még bizonytalan. Kiotó, Dél-Afrika, London és Hong Kong is a kívánságlistán szerepel. Addig pedig minden este elalvás előtt a vaksötét szobában arról álmodozik, hogy egyszer űrhajós lehet.

közösség

további frisss

lap tetejére