A sárkányhajózás maga a szenvedély!

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. július 15., szombat •
A pénteki edzések után, szombaton pár perccel 9 óra után elstartolt az 5. Sárkányhajó Fesztivál a szombathelyi Csónakázó tavon. A közösségépítés kiemelkedő rendezvényén jártunk.
A sárkányhajózás maga a szenvedély!

A program már tegnap, a szombathelyi csapatok délután kettőtől este hét óráig tartó edzésével elkezdődött. Rengeteg csapat bejelentkezett az edzésidőpontokra, és a szervezőknek olyan kellemes problémájuk volt, hogy szinte már alig tudtak időpontot biztosítani, olyan sokan akartak hajóba szállni.

A bemelegítés és a megnyitó 
A szombati versenynap rajtja előtt jókedvű bemelegítéstől volt hangos a sziget, már 20 perccel a startot megelőzően fel kellett sorakozni a csapatoknak, közöttük a bucsui önkéntes tűzoltó egyesület (ÖTE) tagjaiból verbuválódott együttesnek is, mely Tóth Veronika kezdeményezésére jött létre. 

Gál Sándor csapatkapitány érdeklődésünkre elmondta, hogy a bucsui ÖTE hatvan tagjából tizennyolcan megjelentek és még egyszer ekkora szurkolótábor buzdította a lánglovagokat. Nagyon jó csapatépítő programnak tartom, ezért is neveztünk be. Előzetesen fejben és a pénteki edzésen készültünk fel. Annak ellenére, hogy csapatunk először ül hajóba versenyszituációban, mindenki nagyon élvezi – tette hozzá Gál Sándor.

Minden eddiginél többen, 33 csapat 800 versenyzője jelent meg a rajtnál – ezt már Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, a Nemzeti Versenysport Szövetség általános alelnöke mondta megnyitó beszédében.
Nagyon örülünk, hogy újra Szombathelyen lehetünk. Ezt a sportág maga a szenvedély jelzi, míg a nevezések nagy számát a csapatok kényszerítik ki. Az utóbbi időben nagyon megélénkült hazánkban ez a sportág, a legutóbbi EB-n 28 érmet szereztek a mieink, az ifjúsági szakágban pedig minden aranyérem a miénk lett – sorolta a sikereket a szövetség elnöke, aki önkéntes, de nagyon nehéz sportágnak nevezte a sárkányhajózást, mert – mint mondta, - egyszerre húsz sportolót kell azonos időben koordinálni.

A szakvezető azt is kiemelte, hogy Szombathelyen minden feltétel adott a jó versenyzéshez, az izgalmas futamok lebonyolításához. 

A támogató
A szombathelyi önkormányzat régóta támogatója ennek az eseménynek, most is fontosnak tartotta, hogy megrendezzük ezt az eseményt. Lényeges, hogy ez egy fesztiválrendszer része, ebből Szombathely egy város abban a rendszerben, amiben több város, így Budapest, Győr, Székesfehérvár, Szeged és még sorolhatnám, mennyi város foglal helyet és hálózza be az országot.

Szombathely ideális helyszín és a helyi közösség, az emberek nagyon szeretik ezt a sportágat, ezért is ígérhetem meg, hogy a 2018-as, várhatóan 40 ország 4500 versenyzőjét felvonultató legénységi klubvilágbajnokság előtt, még Szombathelyen is versenyezünk egy jót – mondta el a frisss.hu-nak nyilatkozó Járosi Péter.

A versenyek
A megnyitó után az Open-kupa rangsoroló időfutamokkal kezdődött a versenyprogram, előfutamok, középfutamok, majd a döntők következtek, cikkünk megjelenése után, 12 óra 20 perckor pedig már az első eredményhirdetés következik majd.  
Ma egyébként 4 kupát rendeznek, ez így van most már 5 éve. Az Open-kupa után a Vegyes-kupa, a Házisárkányok-kupája, és a leglátványosabb, a Maraton-kupa lesz a sorrend. Ekkor már várhatóan megtelik a híd, megtelik a sziget és az emberek nagy örömmel szurkolják végig az izgalmas 2000 méteres futamokat. Szóval este 18-19 óráig érdemes kilátogatni. 

A 2. eredményhirdetést 19 órakor tartják. 
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére