A Rendőr- és Tűzoltó Világjátékokon lett bajnok!

Szita Róbert - Fotó: facebook.com • 2017. augusztus 13., vasárnap •
Moór László, a Haladás VSE kalapácsvetője, a 112 rendőrségi segélyhívó operátora Los Angelesben állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A Rendőr- és Tűzoltó Világjátékokon lett bajnok!

A világjátékokon 65 ország sportolója, közöttük Vas megyéből egyedüli résztvevőként a szombathelyi atléta is versenybe szállt, pontosabban szólva, dobókörbe állt. A 34 esztendős Moór László egyébként 12 éves kora óta atletizál, nevelőedzője a legendás Németh Pál volt. A mostani világjátékokon, a 7.26 kg-os szerrel 51.65 méteres legjobb dobással szerezte meg az aranyérmet. Vasárnapi hazaérkezése után beszélgettünk a bajnokkal.   

Hogy lettél 22 évvel ezelőtt kalapácsvető?
Első látásra szerelem volt, pedig nem voltam egy kalapácsvető alkat, hiszen alacsony voltam és 55 kg súlyú, de az akarat, a szorgalom, a kitartás, az állhatatosság meghozta a gyümölcsét. Magyar bajnok, egyetemi bajnok, junior válogatott tudtam lenni, illetve még 2009-ben EB-ezüstérmet nyertem dobó- hárompróbában St.Pöltenben, a 77 kg-os súlycsoportban.1996-2009-ig sportoltam, 2003-ban igazoltam a Haladáshoz, majd 6 év kihagyás után újrakezdtem, azóta tavaly nyertem a 30-40 éves korosztályban egy Bundesliga döntőt Németországban.

Hogyan készültél a versenyre, mennyit kellett edzeni a világjátékok előtt?           November óta készülök erre a világversenyre. Rengeteg edzés van az eredmény mögött, heti 4-5 edzéssel, munka mellett treníroztam, ami dobásból, súlyemelésből, futásból, szökdeléses koordinációs edzésekből állt. Emellett az étkezésre is odafigyeltem, rengeteg húst, zöldséget, gyümölcsöt ettem. Mivel a kedvesem nagyon jól főz, ez a része teljesen rendben volt. 

Mi az eddigi legjobb eredményed és a győztes dobás ehhez képest kisebb vagy nagyobb?

A legjobb eredményem 52.70 méter, amit még 24 évesen dobtam, most kisebbet dobtam 1 méterrel, de azóta 10 évvel idősebb is lettem. Maximálisan elégedett vagyok az eredménnyel, amit most Los Angelesben dobtam, mivel 1996-tól 2009-ig sportoltam, majd 6 év kihagyás után, 2015-ben újra elkezdtem a sportot. Csodák nincsenek a sportban, reális ez az eredmény. 

Rendőrségi segélyhívó operátorként dolgozol. Feletteseid támogatták, ha igen, mivel?

Jelenleg a Szombathelyi Hívásfogadó Központ munkatársa vagyok. Kaptam támogatást a Vasi Rendőr és Szabadidő és Sportegyesülettől, mely kifizette a nevezési költségemet, illetve szeretnék köszönetet mondani a fő támogatómnak, Kocsis Gábornak, a Vulcano Energia tulajdonosának az anyagi segítségért, illetve a szűk baráti köröm támogatásáért is hálával tartozom.  

A Haladás VSE miben segített, illetve ki az edződ, kivel készültél?
A HVSE biztosította a felkészüléshez szükséges minden tárgyi feltételt. A felkészülés előtt kaptam egy speciális dobócipőt, ami nagy segítség volt az eredményes munkához. Az edzőm Lezsák Balázs, aki nemcsak az edzőm, hanem jó barátom is. Mint szakmailag, mint emberileg egy nagyszerű ember. 

Cikkünk első fotóján Steve cimborájával látható Moór László, aki a Los Angeles-i rendőrségnél szolgál és nemrég a Los Angeles-i Magyarok Háza állandó vendége volt. Steve imádja honfitársainkat, ennek pedig egyik magyarázata az, hogy dédapja magyar volt.
 

közösség

további frisss

lap tetejére