A nyitófordulóban győzte le mumusát a Haladás röpicsapata

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2016. október 23., vasárnap •
A PTE elleni találkozón óriási hangulatot varázsoltak a szurkolók.
A nyitófordulóban győzte le mumusát a Haladás röpicsapata

Átalakulóban van a vasi együttes, hiszen több alapember is távozott a keretből a nyáron. Mucsi Péter vezetőedzőnek és stábjának ezért szinte teljesen új csapatot kellett építeni a nyáron. Ezért óvatosan nyilatkozott a találkozó előtt a PTE elleni esélyekről. Remélte, hogy csapata meglepheti magassági fölényt élvező ellenfelét. Amúgy a baranyaiak több poszton is erősítettek a nyáron és tavaly kétszer is legyőzték a szombathelyiek, így mindenképpen egy kiélezett találkozóra lehetett számítani.

Az összecsapás elején látható volt az összeszokottság hiánya, és a PTE-PEAC együttese elhúzott a vendéglátók elől. Mucsi Péter időkéréssel próbálta felrázni csapatát, azonban nem járt eredménnyel. A folytatásban már felállt a hazai együttes és tetszetős akciókat vezettek - a szurkolók legnagyobb örömére. Ahogy fórba kerültek a szombathelyiek igazi extázisban törtek ki a lelátón helyet foglaló nézők. A végletekig kiélezett mérkőzésen megérdemelten nyert az erősen megfiatalított Haladás, esélyesebb ellenfelével szemben. Szerdán pedig vérbeli rangadót láthatnak a nézők, hiszen a SzoESE látva vendégül a zöld-fehér röpiseket.


Haladás VSE-Sportiskola - PTE-PEAC
3-1

HVSE/SI : Horváth Dóra, Bokor Laura, Mikos Patrícia, Merklin Ferencné, Fazekas Szilvia, Mohl-Benesóczky Anna, Libero: Zoltán Anna, Farkas Barbara
csere: Marton Gabriella, 
vezetőedző: dr.Mucsi Péter
edző: Antonio Mircea Petre

Jók: Merklin Ferencné, Bokor Laura, Horváth Dóra

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére