A műveltséget nem a gólyatábor hozza

szróbert • 2014. szeptember 05., péntek •
Új minőség, új életforma az egyetemi élet – hangzott el a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ 2014/2015-ös tanév ünnepi tanácsülésén. A frisss.hu az eseményen megtudta, hogy hatszázötven első éves hallgató kezdi meg tanulmányait Szombathelyen.
A műveltséget nem a gólyatábor hozza

A Szökős Néptánc együttes műsorával vette kezdetét az ünnepi tanácsülés, majd prof. dr. Faragó Sándor rektor mondott ünnepi beszédet, aztán a tanévet is megnyitotta. Az alábbiakban az ünnepi beszédből idézünk. 
Új fejezet, új feladat kezdődik az egyetem életében. Azt gondolom, hogy a gólyahéten már sok mindent megtudtak arról, mi vár önökre a két karon. Őszintén örülök annak, hogy nálunk nem történtek anomáliák a gólyatábor ideje alatt. Több évszázados hagyományok működtetik iskolánkat, a várost. Önök sok mindent várnak az intézménytől, az egyetem és a nagy hagyományú város pedig sok mindennel várta Önöket, hallgatókat. Az egyetem egy olyan új minőség, olyan új életforma, melyhez alkalmazkodni szükséges. A tanulás mellett a sport6, a kultúra és szórakozás is várja Önöket, de lehetőségek között meg kell találniuk az egészséges egyensúlyt – tette hozzá az egyetem rektora.

A frisss.hu a Savaria Filmszínházban rendezett ünnepi tanácsülésen megtudat, hogy idén van egy jövőbe mutató új feladat is, hiszen az egyetemi TTK-n, 2015-ben gépészmérnök-képzést indít a SEK, melyre fel kell készülni. 
Az országgyűlési képviselőnek, a kormánymegbízottnak, a polgármesternek és minden közreműködőnek kijár a köszönet, hogy mindez létrejöhet. Már most el kezdeni felkészülni a következő tanévre. Ezen gondolatok jegyében nyitom meg a 2014/2015-ös tanévet, mely a közös munkáról, közös erőfeszítésekről és a közös sikerekről kell, hogy szóljon – fűzte hozzá Faragó Sándor.

Az egyetem SEK rektor-helyettese, dr. Horváthné Molnár Katalin azt hangsúlyozta, hogy, akik most itt vannak, jól döntöttek, hogy Szombathelyre jöttek tanulni.
Az egyetemi, a kollégiumi élet, a kulturálódási és sportolási lehetőségek egyedülállóak, ez a város kétezer éve nyújt kiváló lehetőséget az itt élőknek, így mostantól hatszázötven új elsősnek is. Háromszázhetvennégy nappali és kettőszázhetvenhat levelező tagozatos kezdi meg tanulmányait – emelte ki a az elnök-rektorhelyettes asszony.

Harangozó Bertalan kormánymegbízott Márai Sándor idézte, aki azt írta, hogy a műveltséghez bátorság kell. 
A műveltség az igazságnak, minden dolgok igaz ismeretének feltárása. Az igazat elismerni mindig nehéz. Legyenek bátrak és felelős képviselők a társak méltóságának megőrzésében. A műveltséget nem a gólya, de még nem is a gólyatábor hozza – utalt az egyik gólyatáborban minap történt rettenetes bűncselekményre.     
 
Eskütétel következett, mellyel oficiálisan is megkezdték tanulmányaikat az első évesek. Ezután az elnök-rektorhelyettes asszony az egyetem polgáraivá fogadta az elsősöket, miután felkötötte az egyetem nyakkendőjét a két kar egy-egy kiválasztott hallgatója nyakára. 

Ezután Puskás Tivadar polgármester köszöntötte az új szombathelyi polgárokat, az egyetem új hallgatóit, majd felejthetetlen diákéveket, fokozott tudásvágyat, szombathelyi identitást, szellemiséget kívánt. 
Vegyék át a Szent Márton kártyájukat, s ezzel Szent Márton szellemiségét is alakítsák ki magukban. A tudás szerénységre ösztönözze Önöket. Mivel az új értelmiség tagjai lesznek, ezért a felnövekvő ifjúság példaképeivé válnak, ezennel Szombathely polgáraivá fogadom Önöket - tette hozzá a város első embere. 

Miután a dékánok kézfogással is egyetemi hallgatóvá fogadták az új diákokat, kitüntetés-átadással zárult az egyetem ünnepi tanácsülése.

közösség

további frisss

lap tetejére