A mélyszegénységből kitörni vágyókat támogatja az egyház

frisss, Magyar Kurír • 2019. április 01., hétfő •
Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév.
A mélyszegénységből kitörni vágyókat támogatja az egyház

A Szombathelyi Egyházmegye létrehozta a Mindszenty József Alapítványt azzal a céllal, hogy segítse a szegény sorsú, de tanulni akaró gyermekek, fiatalok tanulmányait. A hátrányos helyzetből, a mélyszegénységből való kitörés egyik legfőbb útja a tanulás. Mindszenty József bíboros még zalaegerszegi apát plébánosi szolgálata alatt minden évben 35 szegény sorsú diák taníttatását fizette. Ennek mintájára hirdeti meg a Mindszenty József Alapítvány a Mindszenty Felsőoktatási Ösztöndíjat. A pályázatra azok a felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a Szombathelyi Egyházmegye területén állandó lakcímmel rendelkeznek, alapfokozatot eredményező alapképzésben, mesterfokozatot eredményező mesterképzésben, egységes, illetve osztatlan képzésben folytatják tanulmányaikat, nappali, esti, vagy levelező tagozaton, az adott tanév szorgalmi időszakának első napján a 39. életévüket még nem töltötték be, családjukban az egy főre jutó nettó jövedelem 60.000 Ft alatti, a családi pótlékot is beleértve. Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév. A megpályázható támogatás összege minimum 5.000, maximum 20.000 Ft/fő/ hónap, melyről a kuratórium dönt.

közösség

további frisss

lap tetejére